A nagy parázna

Olvasandó: Jelenések 17

1Odajött hozzám az egyik a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, és így szólított meg engem: Jöjj, megmutatom neked a nagy parázna büntetését, aki a nagy vizek mellett ül, 2akivel paráználkodtak a föld királyai, és paráznaságának borától megrészegedtek a föld lakói. 3És lélekben elvitt engem egy pusztába, és láttam, hogy egy asszony ül egy skarlátvörös fenevadon, amely tele volt istenkáromló nevekkel, és hét feje és tíz szarva volt. 4Az asszony bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve, kezében aranypohár, tele utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságaival, 5és a homlokára írva ez a titokzatos név: A nagy Babilon, a föld paráznáinak és undokságainak anyja. 6Láttam, hogy az asszony részeg a szenteknek és Jézus vértanúinak vérétől, és amikor láttam őt, nagyon elcsodálkoztam.

7Ezt mondta nekem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom neked az asszony titkát és a fenevadét, amely hordozza őt, és amelynek hét feje és tíz szarva van. 8A fenevad, amelyet láttál, volt és nincsen, de fel fog jönni az alvilágból, és elmegy a kárhozatba. És csodálkoznak a föld lakói, akiknek nincs beírva nevük az élet könyvébe a világ kezdete óta, amikor látják, hogy a fenevad volt és nincsen, de megjelenik. 9Itt van szükség az értelemre, amelyben bölcsesség van. A hét fej hét hegy, amelyen az asszony ül, és ez hét királyt jelent: 10öt elesett, az egyik már uralkodik, a másik még nem jött el, és miután eljön, kevés ideig maradhat. 11A fenevad pedig, amely volt és nincs: ő a nyolcadik, a hét közül való, és elmegy a kárhozatba. 12A tíz szarv, amelyet láttál, tíz király, akik még nem kaptak királyságot, hanem a fenevaddal együtt kapnak királyi hatalmat egyetlen órára. 13Ezeknek közös szándékuk az, hogy felajánlják erejüket és hatalmukat a fenevadnak. 14Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és a hűségesek. 15Az angyal így folytatta: A vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna asszony ül: a népek és a seregek, a nemzetek és a nyelvek. 16A tíz szarv, amelyet láttál, és a fenevad meg fogják gyűlölni a paráznát, kifosztják és mezítelenné teszik, húsát lerágják, őt pedig tűzben elégetik. 17Mert az Isten adta szívükbe, hogy végrehajtsák szándékát, hogy szándékuk egy legyen, és felajánlják királyságukat a fenevadnak, míg be nem teljesednek az Isten igéi. 18Az asszony pedig, akit láttál: a nagy város, amelynek királyi hatalma van a föld királyai fölött.

Az olvasott résszel foglalkozó kommentárokban enyhe zűrzavart fedeztem fel. Nagyon kevesen merik felvállalni a konkrét választ azzal kapcsolatban, hogy ez a nagy parázna, ez a minden elképzelhető dísszel felékesített asszony valójában kicsoda.

Gondolkodjunk el együtt azon, hogy a részben emlegetett babiloni lelkület miben, kiben vagy hol kap erőt annyira, hogy a föld királyai fölött történelmi hatalmat képviseljen?

Van némi kockázat a lehetséges megfejtésben, mert az olvasott környezeti jellemzők révén – a hét szarv jelentette hét domb, a nagy vizek jelentette népek, nemzetek és nyelvek összessége – pontosan meghatározható, hogy kicsoda a nagy parázna. Az olvasott rész pontos koordinátákkal meghatározza a földrajzi elhelyezkedését, történelmi tekintélyét és tevékenységét. 

isten választott népe minden korban – Krisztus előtt is és Krisztus után is – női alakban van bemutatva a Bibliában. Izrael népe az Úr jegyese, akit az Úr elválasztott Magának, kijelölt Ábrahámban és leszármazottaiban. Menyasszonyaként ünnepli az Úr a sajátjait, akiknek a hűtlensége az ószövetségi időkben is kellő alapossággal van bemutatva. 

Az Újszövetségben ez a kép leegyszerűsítődik, ugyanis Jézus nem egy példázatában említi – nagy vacsora, nagy vendégség, a szerzett esküvő -, hogy az Atya Isten a Fia számára a menyasszonyt választott ki, és Jézus visszajöveteléig ez a menyasszony várja Ura érkezését, visszajövetelét. 

A női alak minden tekintetben Isten népét jelöli a Bibliában. Az Ószövetségben Isten népe Isten jegyese. Gyönyörű képeket közöl az Énekek Éneke, hogy milyen rajongás jellemzi Istent a saját népe iránt, hogy mennyire elkötelezett. Az Ószövetség prófétai könyvei állomásokba szedve mutatja be, hogy hányszor volt hajlandó az Úr megújítani szövetségét a Hozzá hűtlenné vált választottjával. Ha egész pontos képet akarunk erről, akkor mindenkinek javaslom otthon elolvasni a Hóseás könyvét. 

Hóseás próféta volt Istennek az a választott embere, aki azt a parancsot kapta, hogy népe lélektanának szemléltetésére és népe Isten iránti hűtlenségének bemutatására vegyen feleségül egy parázna nőt, Gómert. Bármennyire is tudta maga mellett ezt az asszonyt, gyermekeket is nemzett neki, ez az asszony rendszeresen visszavágyott a “szabad” életre, és Hóseásnak vissza kellett vásárolnia a saját feleségét. A Hóseás története fontos forrása az ószövetségi választott nép romlása meghatározásának. 

Az Újszövetségben Jézus Krisztus személyében alakot ölt a vőlegény. Ennek köszönhetően a Hozzá tartozó, Általa kiválasztott menyasszony alakja is egyértelművé válik, aki nem más, mint az egyház, a gyülekezet. Pál apostol írja le, hogy Krisztus a fő, mi pedig a Hozzá tartozó test részei vagyunk – az egyháza és a gyülekezete. 

Döbbenetes élmény ezen bibliai alapok révén eljutni azokhoz a történelmileg is igazolható, és földrajzilag is egyértlemű következtetésekig, amelyeket a Jelenések könyve 17. része hordoz. 

Közel másfél ezer évig Isten népének a központja volt Róma – a hét dombra épült város. A Földközi tenger partján, az Appenin félsziget szívében egy olyan birodalom, amely minden tekintetben fölékesített, és történelmi tényekkel igazolható hatalmat bontakoztatott ki a föld királyai fölött. A szó legszorosabb értelmében egyetlen lehetséges megoldásként mutatkozik a nagy parázna meghatározásra, hiszen a Vatikán Isten nevében és Isten akaratát kisajátítva nemcsak uralni akarja korunk meghatározó áramlásait, hanem a keresztyénség kizárólagos világméretű központjaként hirdeti saját magát. Ezért a nagy parázna megrajzolt alakja révén a Krisztus eljövetelét közvetlenül megelőző események főszereplőivé teszi mindazokat, akik magukat egyházként, gyülekezetként, Krisztus menyasszonyaként tartják számon.  

 A Rómában székelő pápa azt állítja magáról, hogy ő Krisztus földi helytartója, Isten kizárólagos képviselője, és e tekintetben egyedülálló erőt, tekintélyt hordoz. Mondhatnánk, hogy református szájból könnyű ezeket a megállapításokat megtenni, de én magam is bevallom, hogy dideregve fogadtam ezeknek az összefüggéseknek a felismerését, mert a föld királyaival paráználkodó, velük együtt nem krisztusi eszközökkel manipuláló Róma hatása napjainkban már nemcsak a római katolikus egyházra jellemző. A  magát reformáltnak, protestánsnak mondó közösségek mindegyike, megmételyezve a látvány-világ hatalmától, ugyanilyen lendülettel képes hűtlenné válni Krisztus iránt. Innentől kezdve érezhető, hogy érintve vagyunk mi magunk is, mert a mindenkori  egyház – különösen a krisztus evangéliumát tagadó magyarázatok szerint – egyben hatalom is. Sok évszázados tapasztalat van e mögött a lázadó hangvételű meghatározás mögött, ugyanis az egyház viselt háborút, az egyház végzett népírtást, az egyház képes volt gazdasági alapokra cserélni a bibliai alapokat. Ez pedig a mi örökségünk is. Elődeink is katolikusok voltak, hogy ne csak azokat érje e tekintetben megjegyzés, akik napjainkban is azok. 

János látomása szerint ez az asszony részeg a vértanúk vérétől, és egy vörös fenevadon ül, amelynek szimbólumai arról árulkodnak, hogy a gonosz szándékának, hatalmának a hordozója. Ez pedig antagonisztikusan ütközik azzal, amit Jézus tanítványainak mond: 

„Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ” /János 15,19/. 

A hatalom révén szervezett egyház, amely egyszerre intézmény is, saját gazdasággal, katonasággal, történelmi súllyal, ranggal, vagyonnal, az nagyon is evilágból való. 

A római katolikus egyház világbirodalom kiépítésére törekedett, és pontosan ez a bibliátlan szándék juttatta odáig, hogy a Krisztus visszajövetelét közvetlenül megelőző eseményék főszereplőjévé tegye. A II. vatikáni zsinat világosan kijelenti, hogy a római katolikus egyháznak ma is törekvése az, hogy uralma alá vonja az egész emberiséget és annak javait.

 XI. Gergely ‘ pápa 1372-ben kiadott pápai bullájában (In Coena Domini) magának követeli az egész keresztény világ fölötti uralmat, beleértve a világiakat és a keresztényeket is, és mindenkit kiközösített, aki nem engedelmeskedett a pápának vagy nem fizetett neki adót. Az In Coena-t megerősítették az utána következő pápák is, és 1568-ban V. Pius esküvel fogadta, hogy ezután ez a törvény marad érvényben mindenkire vonatkozóan.

VI. Sándor pápa (1492-1503) kijelentette, hogy az összes addig még fel nem fedezett földterület a római pápa tulajdona, és hogy úgy rendelkezik azokkal, ahogy neki tetszik, Jézus Krisztus nevében, az Ő földi helytartójaként. Akár a portugál, akár a spanyol, akár később a francia gyarmathódításoknak minden egyes négyzetméterét a pápától kellett elkérni, vagy aranyon megváltani. Mindezt Jézus Krisztus nevében.

Ezek az eszközök semmilyen módon nem igazolhatóank bibliai tanításokkal. Sőt, kifejezetten ellene szólnak mindannak, amit Jézus Krisztus tanított. És itt éljünk egy megjegyzéssel, hogy miért a sátán erejét és hatalmát képviselő vörös fenevadon ül – azaz él és mozog – a nagy parázna nő? Azért, mert nem volt Biblia, és ennek köszönhetően hiányzott a Szent Lélek ereje. Ha a Biblia hiányának lélektani következményeit nézzük, akkor az egyéni sors tekintetében és közösségi sors tekintetében egy és ugyanaz: hűtlenség Isten iránt, a gonosz hatalomra jutásának műhelye. Ahol nincs Biblia, ott minden indulat Istennel szemben irányul. 

Érdekes képet fest erről Amerika őslakosságának felfedezése, megtérítése, kifosztása és későbbi rabszolgasága. Az aztékok, inkák és maják leszármazottai sem felejtették el, hogy a római katolikus papok a világi fegyvereket igénybe véve őseiknek két lehetőséget adtak: vagy áttérnek a római katolikus hitre (ami gyakran azt is jelentette, hogy ezután rabszolgaként kellett élniük), vagy a halált választják. 

Vajon honnan vindikálja magának a római egyház azt a jogot, hogy őt Krisztus globális hatalommal ruházta föl? Mert nem tiszta és egyértelmű mindezt Péter apostolra  – állítólag Róma első püspöke volt – fogni, akinek a római hagyomány azt a kiváltságot tulajdonítja, hogy az egyház emberi ura, Krisztus földi helytartója. Ezt kevesen merték megkérdőjelezni a Reformáció előtt. Akik megtették, kivétel nélkül meghaltak. Ennek a hagyománynak az igazolására világi törvényeket alkalmaztak, amelyek jogi és gazdasági kötelezvényekkel jártak. Bibliai igazság nem áll mögötte. Ezt ugyanis tökéletesen tagadják Jézus szavai, amit Pilátusnak mond: „Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének…” 

A kevesek által használt Katolikus Enciklopédia ezzel kapcsolatban így nyilatkozik: “Mindenki számára érthető, hogy miért játszik Róma központi szerepet a mai Egyház életében: A Római Katolikus Egyház egyetemes, mégis teljes mértékben Róma püspökének szolgálatára épül. Róma mindig is a kereszténység központja volt, amióta Szent Péter megalapította ott az egyházat.”

Holott az egyházat nem Szent Péter alapította, ezért az egyház nem emberi privilégium, nem az ember igényeinek, eszközeinek, szükségleteinek beteremtésére adatott. Az igazi egyházat Krisztus alapította, és közvetlenül Jézus Krisztushoz kötődik. A Biblia tanítása szerint egyház ott nem létezhet, ahol nincs jelen Jézus Krisztus. A római katolikus egyház tanítása szerint ott lehet csak egyház, ahol püspök van. Magyarul: a pápa hatalmát képviselő emberi jelenlét révén függetlentíti az egyházat az egyház Urától. 

Ez a hamis tanítás és felfogás közvetlenül együtt jár bálványszobrokkal, bálványképekkel, búcsújáró helyekkkel, csodatévő ereklyékkel és amulettekkel – mindazzal, amire a Biblia egyetlen motívumot használ: paráznaság Istennel szemben. Tudniillik az, aki Jézus Krisztussal tart fenn kapcsolatot, az a Szent Lélek révén él, megújul, alkot, szolgál. Aki azonban nem Jézus Krisztussal tart fenn kapcsolatot, az más forrásból meríti életének erejét. Ezt példázza tökéletesen a vörös fenevad. Ugyanis a parázna nő minden tekintetben ennek rendelte alá tartását, biztonságát, fejlődését. János apostol csodálkozott ezen, hogy mennyire megváltozott Isten választott népe. Az egykor üldözött – a Jelenések Könyvében  is korábban bemutatott -, hányattatott sorsú egyház teljes mértékben képes volt alárendelni magát Isten ellenségének. 

Az angyal, aki Jánossal beszél, megfejti a titkot: “A fenevad volt és nincs.” Isten színe előtt Isten ellenségei látszólag vannak, gyakorlati értelemben azonban nincsenek. Az Úr döntött sorsukról, döntött a gonosz és a gonoszok sorsáról, és ennek köszönhetően a sorsuk megváltoztathatatlan. Ezért mondja a Biblia mindarról, ami a gonosztól származik, hogy volt és nincs. Ha meg is jelenik ha fel is bukkan, és kifejti átkozott hatását, az nem jelenti azt, hogy változtatható lenne a sorsa. “Csodálkoznak a föld lakói, akiknek nincs beírva nevük az élet könyvébe a világ kezdete óta, amikor látják, hogy a fenevad volt és nincsen, de megjelenik.” Ha magunk elé engedjük a csodálkozó sokaság képét, akkor egyértelművé válik számunkra, hogy korunk egyre inkább eltorzuló magatartása miért képeken keresztül operál vagy manipulál? Mert minden tekintetben arra számít, hogy a látványon keresztül képes ámulatba ejteni, magával ragadni a közönséget. Ezért kiemelten fontos emlegetni, hogy a hit hallásból van! A hit nem látványfüggő. A hit nem szentképek, oltárképek, csodálatosra csiszolt szobrok – vagy bármilyen más vizuális jelenség  -formájából fakad. A Biblia azt mondja, “a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Ígéje által.” Ezért egészséges hitet, vagy egészséges hitre ható egészséges hatást ne várjon senki látványtól. Ez pedig a hitünk védelme érdekében egyre hangsúlyosabban hangoztatandó üzenet. A látvány nem generál hitet, sokkal inkább hitetést. 

Az angyal által megfejtett hét fejről és tíz szarvról.

A hét fej egyértelműen hét domb – Róma hét dombra épült -, de ez egyben a föld teljességét is jelenti. A fenevad a maga által közvetített látvány-világ révén uralja az egyetemes, globális emberiség teljes felületét. A tíz szarv tíz király. Sok magyarázat van, amely apróra bontja, és igyekszik megtalálni az egyetemes emberiség olyan tíz uralkodóját, akik beleilleszthetők a látomásba. Sokan emlegetik Sztálint, Hitlert, Napóleont, és más uralkodókat – legyen egyértelmű számunkra, hogy akár a kilencedik, akár a tizedik király korát éljük, ezen a világon rend már nem lesz. Ez a világ nem fog mostani állapotában megújulni, nem fog beköszönteni az emberiség új földi aranykorszaka, mert ez a folyamat nem visszafordítható. Ugyanis a Bárány legyőzi őket – mindenkit, fenevadostól, királyostól, dombostól, az egész világot látványában meghatározó jelenségestől büntetés alá kerül. Nem ideig tartó büntetés alá, hanem örökké tartó büntetés alá. 

Ennek következtében érthető, hogy az elámított vagy megszállott parázna nő húsát lerágja a fenevad, és elemészti. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy amikor a gonoszság elhatalmasodik, akkor még a jeleit sem képes megtűrni és elviselni annak, ami egy kicsit is Krisztusra utal. 

Ez hozza el a záró mondatot: Korunk hatalmas léptekkel, óriási iramban eszközli ennek az eszkatalógiai jelenetnek a kibontakoztatását. 

Mi vár ránk?

Nekünk egyetlen lehetőségünk van – Jézus Krisztus: 

Mind a nagy parázna által keltett hatással, mind a fenevad által keltett megszálló erőkkel szemben nem képes megtartani más, csak Jézus Krisztus. Aki Önmagában, mint áldozati bárány, puszta megjelenésével szünteti meg ezt az átkozott, végletekig leromlott állapotot. 

Ámen. 

György András, Somorja város református lelkipásztora.