Idős emberek ültek egymás mellett szótlanul a padon egy játszótér közelében.
Gyönyörködtek a gyerekek önfeledt szórakozásában.
A mögöttük lévő grundon nagyobb fiúk fociztak, hangosak voltak – hallatszott, hogy kemény küzdelem zajlik a gólokért.
Hirtelen gólt kiáltottak, és abban a pillanatban az egyik idős férfi előreesett a padról, szeméről lerepült a szemüveg, arcát felsebezte a járda köve – a pályán nagy csend lett.
Egy idős hölgy a padon ülők közül felállt, és hangosan szidni kezdte a felelőtlen futballistákat, majd odament a szerencsétlenül járt férfihez.
Arca véres volt, erősen fájdította a kezét, és a szemüvegét tapogatta a földön.
A fiúk döbbenten meredtek az idős emberre, akitől mindössze egy lépésre, a pad alatt volt a labda.
A sérült felmérve a helyzetet, lassan lehajolt a labdáért, odaballagott vele a kapu mögé, és szelíden visszagurította a pályára.
Egy szeplős, vörös hajú gyerek odafutott a vérző, idős emberhez, és nagy ijedtséggel a szemében bocsánatot kért – ő rúgta a labdát.
A férfi megsimogatta a fiú arcát, majd azt mondta: “Semmi baj, ügyes vagy, hogy ekkorát tudsz rúgni!”
Mosolyogva visszaballagott üldögélő társaihoz, akik közül a fiúkat megszidó idős hölgy hangosan számon kérte, hogy miért nem pofozta fel a taknyos kölköt?
Az idős férfi szelíd tekintettel, mosolyogva válaszolt: “Tudja, Kedves, nekem már nincs időm haragudni…”
György András