Az ember titkok vonzásában él. Teremtésünk óta a rejtelmek izgatják a szellemet, hiszen módunkban áll kutatni a teljességet. Kiváncsiságunk szolgálatába állított teleszkópok merednek a világűrbe, finom szerkezetű mikroszkópok veszik a sejtek üzeneteit, és szolgáltatnak ezer és ezer bizonyítékot az erőről, ami ugyanúgy pályájukon mozgásban tartja az égitesteket, mint az atom részecskéit. Lassan bizonyítani tudjuk, hogy a létezésben hihetetlen mélységű összefüggések vannak egymással tökéletes harmóniában, ám ennek ellenére nem tudunk arra választ adni, hogy “Miért?”.
A jelek rabjai lettünk, hiszen minden egyes felismerés elhiteti velünk, hogy ami titok, az egyszer ésszel felfogható lesz. Ezért magoljuk az információkat, hogy végül megszülessen a tökéletes képlet, amiben nincs ismeretlen. Ettől a vágyott állapottól várjuk, hogy elhozza az emberiség aranykorát, amikor “színről színre” látunk majd mindent. Ennek következtében a tudás az ember akkreditált bálványa lett, aminek az oltárán mindent – beleértve önmagunkat is – hajlandóak vagyunk feláldozni. Elhittük, hogy ha megbolygatjuk a teremtett létezés harmóniáját, “olyanok lehetünk, mint az Isten”. Nem hisszük el, hogy a szándék, ami ezt a képet vetíti elénk, az meg akar csalni. Egyetlen célja, hogy a tudás fájának gyümölcsével elválasszon minket Istentől.
Lucifer:
“Igen, tán volna egy, a gondolat,
Mely öntudatlan szűdben dermedez,
Ez nagykorúvá tenne, önerődre
Bízván, hogy válassz jó és rossz között,
Hogy önmagad intézzed sorsodat,
S a gondviselettől felmentene. ” /Madách: Az ember tragédiája/
A titkok az Úréi /5Mózes 29, 28/. Hatalmának egyértelmű bizonyítéka mindegyik. Aki a titokzatosság iránt érdeklődik, Isten erejével találkozik. Hiába igyekszünk kínos erőfeszítésekkel tagadni, ezzel szemben az ember tehetetlen. Állandó lázadásunk egyik oka, hogy ezt a tényt kudarcnak tartjuk, és nem törődünk bele, nem fogadjuk el. Holott létezésünknek egyértelmű alapja ez az állapot: a Teremtő Isten a felsőbbrendű, tökéletes lény, mi pedig az Ő teremtettjeiként alacsonyabb rendűek vagyunk. Természetes következménye ennek az állapotnak, hogy ami az Ő erejéből származik, az fölöttünk áll. Számunkra misztikus-titokzatos, ám nem megismerhetetlen. Ugyanis Isten részessé tette az embert a maga világában, így a titkaiban is. Ám az ember az Isten megismerése helyett Isten titkainak a kutatását választotta önerőből, tudása és képességei által. Bukásunk ennek köszönhető, de mégsem végzetes. Ennek függvényében ugyan hihetetlen, de az Isten ereje mégsem lett ellenséges az emberrel szemben, sőt.
Titkai által állandó kapcsolatot tart velünk, a bennünket körülvevő misztikus valóság által valós képet mutat számunkra önmagunkról. Felhívja figyelmünket arra, hogy – akár elfogadjuk, akár nem – Rá vagyunk utalva. Valamint mindenhatóságának bizonyítékaként továbbra is részessé tudja és akarja tenni az embert a Maga erejében Szent Lelke által. Tökéletes minta erre a harmónia, a különálló és mégis összefüggésben lévő testek összhangja – a felfoghatatlan távolságban keringő égitestektől, az élő sejteken át az atomikus jelenségekig.
A harmónia forrása ugyanis maga Isten. Tőle származik, ennek következtében állandóságot hordoz ütemében és dallamában egyaránt. A tökéletességben létező rendet, ahol mindennek Istentől kijelölt tere, helye van. Az Ő ereje lüktet a puszta létezés minden apró részletében. Ettől van olyan különös varázsa a zenének, hiszen ezt a mennyei harmóniát közli, és képes kiszorítani a torz disszonancia minden egyes hangjegyét. Az emberi tudás által felfoghatalan módon éri el hatását: nem evilági békességet teremt, nyugtat, pihentet. Az ember teljes lényét érinti meg, kiemeli a maga korlátai közül, és összhangba hozza Teremtőjével. A harmónia által megszűnnek az idő korlátai, és részünk van a végtelenben. Misztikus számunkra, hogy hogyan és miért, ám mégis felfoghatatlanul létező és valóságos. Titok. Az emberi tudás által hozzáférhetetlen, képletek által leképezhetetlen.Az Isten ereje van jelen benne, akkor engedi, hogy megtapasztaljuk, ha nem megérteni akarjuk, hanem elfogadni, illetve befogadni. Mert magát az embert is képes mozgatni, teljesen áthatva az életet. Képes regenerálni az élő szervezetet, és a Belőle származó harmónia összhangzatába emelni. Azért, hogy levetkezzük a tudásra épített megismerés állandó hiú lázadását, és hit által közeledjünk mindenhez, ami titok előttünk.
György András