“Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek. Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk. Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén. Az ÚR pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek. Akkor ezt mondta az ÚR: Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek. Menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét! Így szélesztette szét őket onnan az ÚR az egész föld színére, és abbahagyták a város építését. Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az ÚR az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az ÚR az egész föld színére.” /1Mózes 11, 1-9/
Ha ma az Úr Isten leszállna vizsgálódni, mit látna?
Ha az Úr Isten megérkezne az emberi kéz által szinte teljesen átalakított földre, akkor vajon mit tenne, ha ilyen bábeli hangulatban találnánk az Urat?
Mert valahányszor meglátogatja a Földet – akár személyesen, akár Pünkösd óta Szent Lelke által -, akkor mindig hatalmas változások következnek. Megváltozik az emberi élet minősége. Mi azt hisszük, hogy ezek természetes folyamatok, sőt arra vetemedünk, hogy magunkat a változás motorjaiként tüntessük fel.
A bábeli történet sokak szerint nem több, mint gyerek-mese – így tanítjuk, a nyelvek kialakulását. De arra már kevésbé tudjuk a választ, hogy miért alakult ki ennyi nyelv? Hiszen sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha minden Földön élő ember egy nyelvet beszélne.Sokkal egyszerűbb.
A Bábel tornya, az emberiség hajnalának utolsó jelenete, amit a Biblia megőriz, az egy jótékony és kreatív emberi szándék kibontakozásából indul: az ember megtanul téglát vetni. Megtanultuk, hogyan lehet valamit létrehozni, teremteni. Az agyagot megformálni, kiégetni, és valamit építeni. Az emberiség történelme is így indul – az Isten megformálta az agyagot, és test lett belőle. Felfedezi az ember, hogy alkotni jó. Minden emberben van kreativitás, ha megtalálja azt, ami által megvalósíthatja magát, akkor fejlődik. Akkor előre lépé, akkor több lesz, mint az elődei. Így vannak ezzel az emberiség történelmének korai szakaszában élők is.
Mihelyt fölébred bennük az építő szándék, már el is döntik: ne kicsit építsünk, hanem olyat, ami által nevet is szerezhetünk magunknak. Megmarad a nevük, amiben benne van a múlhatatlanság, az örökkévalóság, és benne vagyok én is. Azóta sem változott semmi. ha a Bábel tornya építőinek az volt a jelszava, hogy szerezzünk nevet magunknak, akkor a mai embernek még inkább. Mi is nevet akarunk szerezni magunknak.
Ma virtuális Bábel-tornyok milliói merednek az ég felé. Azzal a céllal, amit a kommunizmus hirdetett, ha elérik az eget, bekopoghatnak az Isten ajtaján – vagy ledönthetik a trónjáról. Ez egy szégyellnivaló ambíció, ami azt hiteti el velünk, hogy mi elérhetjük Istent. Hogy olyat alkothatunk, ami odaállíthatunk Isten dolgai mellé. Isten megalkotta az embert – nagyszerű vagyok, okos, kreatív -, én meg megalkotom a magam épületét, ami nevet szerez nekem. Ami által maradandó leszek.
Azt üzeni a Bibliának ez a része a mai embernek, hogy mivel sokan építjük önmagunkat, ezért nem építjük egymást. Nagy gonddal tatarozzuk, vakoljuk az énünket, ezért a másik el is pusztulhat. Így akarunk nevet szerezni önmagunknak, ezért nincs a mai emberiségnek ereje – a közösség erőtlen, a család gyenge.
Az emberiség hajnalán még egység jellemzi az emberiséget, és semmi nem gátolja őket abban, hogy megalkossanak egy olyan tervet, amiért ma hatalmas elismerésben lenne részük. Róluk prédikálna a sajtó, példaképként hirdetné őket minden. Ám az emberi egység és nagyság üzenetei hiteltelenek lettek, mert jelszavaikat felitta a politika, és minden törekvés megbukott. Ahogy megbukott a Bábel tornya projekt, úgy buktak meg birodalmak, eszmék, amelyek nagysága, eredményei már nem több, mint múlt és kudarc.
Nem tudunk olyan nagyot építeni, hogy ha Isten ne kellene leszállnia, ha meg akarja nézni. Ezzel jelzi, hogy parányi és jelentéktelen Istenhez képest minden emberi teljesítmény. Annak ellenére, hogy merész módon maradandónak hirdetjük. A bábeli romlás első oka, hogy jelentéktelen dolog, amit építenek – Isten szempontjából nem több, mint hiábavalóság.
Sok erőfeszítésünkről derült már ki, hogy értelmetlen és jelentéktelen. Úgy hívjuk, hogy zsákutca, tévedés, bűn, hiba, kudarc. Pedig akkora jelentőséget tulajdonítottunk neki, annyi energiát áldoztunk rá. Kiderül, hogy ami az ember szemében erény és érték, az Isten szemében értéktelen. Ugyanis az Isten értékrendje és az ember értékrendje eltávolodott egymástól.
Ami értékes, szép, maradandó nem ezen a Földön születik. Minden más, ami létezik – mindazzal együtt, amit létrehoztunk – el fog pusztulni. “Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.” – írja Jakab apostol. /Jakab 1, 16-17/ Mi ezzel szemben azt hisszük, hogy bűnben élve tudunk maradandót alkotni. Illetve nem törődünk azzal, hogy Istennek is van tekintélye. Bábel tornya építőinek a következő tragédiája az, hogy elfeledkeztek Isten tekintélyéről. Eszükbe jutott a saját tekintélyük, és nem törődtek azzal, hogy Istennek is van tekintélye. Nevet akartak maguknak szerezni, közben pedig megfeledkeztek arról, hogy Istennek is van neve. Sőt, Isten nevéhez képest az embernek nincs neve.
Egy kérdés érzékeltetni képes Isten tekintélyének a súlyát: Mit gondolsz, Kedves Testvérem, meddig lehet provokálni az Istent? Meddig lehet ilyen merész kisgyermek módjára kihívni az Ő haragját, próbára tenni az Ő türelmét? Közben arra várni, hogy Uram, könyörülj! Illés próféta idejében a nép Istenhez is hajlott, és az ő modern bálványait is imádta. Nekik mondja Illés: “Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az ÚR az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek!” /1Királyok 18, 21/ Istennel szemben több mint szemtelenség, amit napjaink generációja képvisel. Mert Istennek is van neve, tekintélye, és lejön megnézni azt, amit Te építettél. A saját kezeddel, a saját ötleteiddel, a saját környezeted, családod, gyülekezeted összefogásával mihez adtad a neved? Mihez volt közöd? Mi által akartál magadnak nevet szerezni? Ha lejönne Isten megnézni, vajon milyen ítéletet kapnál?
A Szent Lélek kitöltetése óta az Isten rendszeresen vizsgálja az emberi életet. Láthatatlan fizikai valóságként ott van minden építkezésen,minden emberi gondolat csírájánál, ami azért születik, hogy nevet szerezzünk magunknak. Ne csodálkozzunk, ha nincs áldás két kezünk munkáján, szívünk szándékán, ha a magunk dicsőségét keressük! “Keressétek először Isten országát!” /Máté ev. 6, 33/
A Szent Lélek kitöltetése bizonyítja, hogy aminek Isten feloldotta a kereteit – összezavarta a nyelvünket -, az kizárólag az Ő ereje révén állhat újra össze. Amit a személyes ambíciónk, a bennünk lévő hiú, gőgös, önimádó lélek miatt elszenvedtünk, azokat a sebeket csak az Isten Lelke gyógyítja.
Azért nem értjük egymást, mert nem akarunk semmit mondani. Sok esetben tudjuk, hogy mit kellene mondani, de ezzel szemben inkább úgy élünk, mint Bábelben. Beszélünk, de nem mondunk semmit. Az Isten ereje ezzel szemben úgy érteti meg az egyik emberrel a másikat, hogy közben Ő maga beszél az emberen keresztül. Nagyon hiányzik a hétköznapi beszédünkből, hogy mi nem tolmácsoljuk Isten üzenetét. Kikopott az, hogy bibliai idézeteket mondjunk egymásnak. Kikopott az, hogy mi Isten akaratát közvetítsük. A magunkét igen. A magunk ambícióit, a magunk elvárásait, nézeteit azt naponta sokszor. De ki az közülünk, aki Isten akaratát akarja közvetíteni? Tanuljunk Pál apostoltól, aki olyan buzgalommal vall, ami hihetetlen hatalom a mai ambíciókkal szemben: “Nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról!” /1Korinthusz 2,2/
Tudtad, hogy azért adott Neked az Isten szájat, nyelvet, eszet, intelligenciát, hogy a lehető legprecízebben tudd közvetíteni Isten üzenetét? Tudtad, hogy nem azért adott Neked az Isten szájat, nyelvet, eszet, intelligenciát, hogy a magad útján járj? Hogy nem azért kaptunk kreativitást, hogy magunknak alkossunk szobrot, magunknak szerezzünk nevet?
“Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek. Menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét!” /1 Mózes 11, 6-7/
Nagyon érdekes helyhatározó az a bizonyos OTT, ahol össze akarja zavarni az Isten a nyelvüket. Az egy pont, ami az Isten szemszögéből nem más, mint a teremtett emberiség kizárólagos élettere, a Földünk. A Földünk csak egy pont az Isten szemében. Ez teszi érthetővé, hogy miért tette ezt meg Isten az emberrel. Különben el kellett volna pusztítania minket. Mert ha az a bábeli összefogás nem ütközik semmilyen akadályba, és Isten sem gátolja meg, hogy az ember akkorára nőjön, mint szeretné, akkor elpusztulunk. Mint ahogyan minden emberi dicsőség magát az embert emészti fel. Istennek egyszerűen be kell avatkozni. Ez teszi végleg érthetővé, hogy miért tette ezt Isten.
Haragszunk mindenkire, aki gátolja ambíciónkat, aki késleltet, aki megpróbál visszatartani. nem lehet, hogy Maga az Isten akadályozza a dolgainkat? Nem az emberi akarat, a véletlen, a sorszserűség, a karma akadályozza a dolgaidat, ami miatt rendszeresen panaszkodsz, hanem Maga az Isten. Ő maga avatkozik be az életedbe. Különben elvesznél.
Ezért állította elénk a Jézus keresztjét. Általa szembesít bennünket, hogy végérvényesen beavatkozott az életünkbe. Kikerülhetetlenné tette a Jézus halálát, hogy lássuk, mi az, amit érdemelnénk. Mi lenne a jussunk azért, mert magunknak akartunk nevet szerezni. Általa mér meg bennünket folyamatosan.
Eljött az idő, hogy lemondjunk önmagunkról, lemondjunk ambícióinkról, mert Isten eljött, és meglátogatott minket.
Ámen.
György András