Ítélet Babilon felett

150 150 SREK

Ítélet Babilon felett
/Jelenések 14, 6-13/

“És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! 

Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. 

Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét. Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. 

És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.”

Az első angyal a tiszta istenfélelemre hívja fel a figyelmet. A végső pusztulás előtt mindig megjelenik az evangélium – az Isten szabadításának a szándéka és örömhíre: Egyiptomban megjelenik Mózes, és nemcsak Izrael fiait hívja megtérésre, hanem a fáraót is felszólítja, hogy engedelmeskedjen az Istennek. A Római Birodalom uralkodóihoz maga Jézus küldi Pál apostolt, hogy a magát krisztusként – megváltóként – hirdető császár előtt bizonyságot tegyen Jézus Krisztusról.

De nemcsak világhatalmak sorsára jellemző ez a mennyei beavatkozás. Gondoljunk például Sámsonra, aki halála előtt megkapja az utolsó lehetőséget az engedelmességre, így élete utolsó eseménye az, hogy bosszút áll Isten ellenségein. Vagy éppen Júdásra, aki miután megcsókolta Jézust, még kap egy kérdést: “Csókkal árulod el az ember fiát?” Ott még összetörhetne, még megbánhatná az árulását.

Az emberi természet teremtettségéből származó kiváltságai közé tartozik, hogy közvetlenül a halál előtt az ember megélénkül – mintegy utolsó lehetőségként sokkal nyitottabb az Isten üzenete iránt, mint szenvedései közepette.

Az első angyal megjelenése, és az általa hozott üzenet ezt igazolja. A teremtett világ és az ember tragédiáját is ez az esemény zárja le. Ahogy Jézus fogalmaz: “Isten országának evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.” /Máté ev. 24, 14/

Napjainkban Isten országának evangéliumát mindenütt hirdetik. Így nem nagy bátorság kijelenteni, hogy a teremtett világ drámája utolsó felvonásának vagyunk részesei.  Hitvallásunk tekintetében ez azt jelenti, hogy a mi dolgunk továbbadni, hirdetni a Jézus Krisztusról szóló örömhírt. Az apostoli korban e tekinteben lázas igyekezet jellemezte Krisztus követőit, mert meg voltak győződve róla, hogy az ő idejükben jön vissza Krisztus. Ma nekünk róluk kell példát venni:

Kérve kérlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak. Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat.” /2Timóteus 4, 1-5/

Nemzedékünkben mi vagyunk azok, akiktől Isten joggal, és Szent Lelke erejével okkal várja el a Jézus szabadításának örömhírét. Mi vagyunk azok, akiknek térdre kell esni mások bűnei miatt is, nekünk kell bűnvallást tenni mások bűnéért is, és nekünk kell fölvállalni Jézus nevében mindenkivel a konfliktust. Isten ránk bízta a megbékéltetés evangéliumát. Ez még akkor is így van, ha bárki méltatlannak és alkalmatlannak tartja magát:

Azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá.” /1Korithusz 1, 27-30/

Ezért, ha a Jelenések Könyvének idézett részéből az első angyal megjelenését komolyan akarjuk venni, akkor ezt a mondatot –  “Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! – a mi szánkból kell, hogy hallják kortársaink. Mert Isten a törékeny emberi beszédre bízza az Ő országának örökkévaló evangéliumát.

A második angyal bejelenti Babilon – a globalizálódott ember-imádat hatalmának a – végét. Maga Isten tart ítéletet fölötte. Már nem fog megújulni, nem lesz újabb virágkora az emberi együttélésnek, nem forradalom és szabadságharc dönt majd a sorsáról, hanem maga az Isten. Mert Babilon – a Biblia megfogalmazása alapján az isteni hatalmat sértő emberi együttélés országa – már nem pusztán emberi alakot emelnek az emberiség elé, hanem emberfelettit, amely varázserővel, csodatévő erővel bír, amely puszta megjelenésével ámulatba ejti alattvalóit. Bibliai értelemben egy fenevadat – torz és ijesztő alakot, amit a propaganda már minden emberrel igyekezett elfogadtatni. Még a legszelídebb, önmaga lelki világára igényes embert is igyekezett rávenni, hogy éljen együtt vele.  Szimbólumaival és üzeneteivel teleszórta az életünket, a gyerekeinkkel megszerettették. Ezért már nem puszta kép – mozgókép -, hanem hatalom jelenik meg előttünk, ami lelki igényekkel és elvárásokkal szólítja meg az emberrt. Imádatot vár, teljes önfeladást – hinni kell Babilon urának, akinek a jegyeit, bélyegét hordozza az emberiség:

Láttam, hogy a tengerből feljön egy fenevad, tíz szarva és hét feje volt, szarvain tíz korona, és a fejein istenkáromló nevek. Ez a fenevad, amelyet láttam, párduchoz hasonlított, lába, mint a medvéé, szája, mint az oroszláné: a sárkány átadta neki erejét, trónját és nagy hatalmát. Láttam azt is, hogy az egyik feje szinte halálosan megsebesült, de halálos sebe meggyógyult. Az egész föld csodálta a fenevadat: imádták a sárkányt, mivel átadta a hatalmat a fenevadnak, imádták a fenevadat is, és így szóltak: Ki hasonló a fenevadhoz, és ki tudna vele harcra kelni? És adatott neki nagyokat mondó és istenkáromló száj, és adatott neki hatalom a cselekvésre negyvenkét hónapon át; és megnyitotta száját káromlásra Isten ellen, hogy káromolja az ő nevét és sátorát, azokat, akik a mennyben laknak. Megadatott neki, hogy hadat indítson a szentek ellen, és legyőzze őket, megadatott neki a hatalom minden törzs és nép, minden nyelv és nemzet felett: hogy imádja őt mindenki, aki a földön lakik, akinek nincs beírva a neve a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta. Ha valakinek van füle, hallja! Ha valakire fogság vár, fogságra jut; ha valakinek kard által kell meghalnia, kard által hal meg. Itt van szükség a szentek állhatatosságára és hitére.” /Jelenések 13, 1-10/

Ennek a fenevadnak az istnkáromlás jelenti az erényét és a dicsőségét. Ez a fenevad hatalmat kap a világ urától – a Sátántól – , felhatalmazást, és az egész föld csodálja. Nagyokat mondó szája van, istenkáromló, nevetségessé teszi Isten választottait és gúnyolja, sőt el is pusztítja, és az egész világra kiterjedő harcot indít Krisztus népe ellen. Ugye nem is olyan idegen napjaink jelenségétől ez a jelenség. Ezért nem szabad hitvallási értelemben kivonni magunkat az evangélium hirdetésének felelőssége alól. Mert mindaz, amit a fenevadról szóló propagandaként ismerünk – képeivel, mozgóképeivel, üzeneteivel, szórakoztató és vágykeltő hatásaival -, az pontosan az evangélium ellen tör.

Amikor az istentkáromlás felhat az égig, akkor Isten közbelép. Ahogyan a végsőromlás előtt Isten meghirdeti a maga szabadítását, ugyanúgy igaz ez az istenkáromlás égig ható eseményére is.

Meglátta az Úr Nóé nemzedékének az istentelen életmódját? Igen. El is pusztította Isten Nóé családján kívül az összes embert kímélet nélkül.

Eljutott az égbe Sodoma és Gomora romlottsága? Igen. Csak Lót és lányai menekülhettek meg a pusztulás elől.

Meghallotta az Úr az Egyiptomban rabszolgává aljasított népe imádságát? Igen. Vissza is küldte Mózes, hogy hirdesse meg a szabadulást.

Eljutott Istenhez Babilon gőgje is. Nabukodonozor király, Babilon jeles uralkodója egy nap várfalán sétált, és gyönyörködött keze munkájában: Íme mindezt én alkottam, mindez az enyém. Utol is érte Isten büntetése, és évekig kitaszítve élt, füvet evett, mint egy barom. Csak akkor térhetett vissza trónjára, amikor baromi, büntetett állapotában belátta, hogy az ember nem szerezhet semmit, ha Isten nem juttatja hozzá.

Fontos kimondani Babilon büntetésével kapcsolatban, hogy történelmi tényekkel is alá tudjuk támasztani. Nemcsak az egyiptomi, római és babiloni birodalomra gondolok. A közelmúltból magunkon hordozzuk még az átkozott kommunizmus sebeit.

Személyes élményt fogok elmesélni. Egészen kicsi gyerekkoromban hallottam suttogni nagyanyám korosztályát két református lelkészról, akiknek a nevét nem volt szabad nyilvánosan még ki sem ejteni a rendszerváltás előtt a faluban. Azt mesélték róluk a faluban, hogy ezek ketten – Zimányi József és Horkay Barna – levelet írtak Sztálinnak.Íme a levél:

Hatalmas Sztálin! Isten a német fasizmust sok orosz és más nép fiainak vérével törte le. Te a győzelem dicsőségét is magadnak tulajdonítottad. Mindenben Isten helyére helyezted magad. Hatalmas búzamezők mellett nagy táblákon hirdette a dicsekvő felírás: Isten nélkül és imádság nélkül, de műtrágyával és traktorral! Ezért az Úr meg fog alázni, mint Nabukodonozort. Saját fiaid fognak megvetni téged. Amíg időd van, szállj magadba, adj dicsőséget a felséges Istennek! Ez a népednek is a javára lesz. A gőgös Belsazár egy éjszaka birodalmával együtt elveszett.”

Ezt a levelet a rendszerváltás után kézírással lehetett kézbe venni, és így emlékeztek vissza az emberek az ötvenes évek borzalmai közepette két református lelkész hitvalló magatartására a Szovjetúnióban, akik meghirdették Sztálinnak közelgő büntetését. Meghirdették a nagy Babilon romlását. Ezeket az embereket természetesen gulágra vitték, komoly szenvedéseket kellett kiállniuk, de ők megmaradtak, a kommunizmus nem. Gyerekként magam találkoztam egyikükkel, és azt mondta, ez volt a kötelességük. Ők nem saját népszerűségük miatt írtak levelet Sztálinnak, hanem, mert Isten Szent Lelke erre késztette őket.

A harmadik angyal szava emiatt nem más, mint hitvallásos figyelmeztetés: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, az is inni fog az Isten haragjának borából. Ez számunkra egyértelműen azt jelenti, amit az első keresztyén nemzedék komolyan vett: mindaz, ami e világban van, és e világból való, az átok alá van vetve. Amikor az angyal meghirdeti a Babilon feletti ítéletet, azt is meghirdeti, hogy aki részese Babilonnak, az vele együtt el fog pusztulni.

Bármennyire is tűnik ez ijesztőnek, ez napjainkban örömhír. Különösen 2017-ben, az egyre inkább átalakuló és forrongó világ kiegyensúlyozatlan erőviszonyai között el kell mondanunk, hogy ebben a világban nincs maradandóság. Ez a világ nem garantál számunkra sem örök életet, sem békességet.

Ezért szólal meg a negyedik üzenet: “Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.”

Boldogok a halottak, akik kiléphetnek az Úrban e világ nyomorult, embert sanyargató, krisztushitet üldöző keretei közül. Ez örömhír.

Egyr közelebb kerül hozzánk az iszlám fanatizus. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezek az emberek valami torz istenhitnek mondott felfogás okán hajlandóak vállalni a halált. Ez önmagában gyalázat. Viszont ha az elvre gondolunk, akkor nekik a halál könnyű, mert – nézetük szerint – az istenhitükért könnyű nekik a halál. Lemondanak a világról.

Krisztusért és Krisztus miatt azonban valóban boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, megnyugszanak fáradozásaiktól, leoldódik róluk minden kiszolgáltatottságuk. Krisztusban.

Gyülekezetünkben 2017 januárja az imádság és a csend hónapja. Nekünk innentől kezdve Krisztus előtti és Krisztustól származó kötelességünk meghirdetni Isten szabadítását. Mindenkinek. Ámen.

 

György András, Somorja református lelkipásztora.