Mindent az imádságról / 1

150 150 SREK

Mindent az imádságról / 1

Olvasandó: Zsoltárok 11

A karmesternek: Dávidé.
Az Úrhoz menekülök. Hogyan mondhatjátok nekem: Menekülj a hegyre, mint a madár?! 

Mert a bűnösök már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy rálőjenek lesből a tiszta szívűekre. 

Ha az alapokat is lerombolják, mit tehet az igaz ember? 

Az ÚR ott van szent templomában, az ÚR, akinek trónja a mennyben van, lát a szemével, pillantása megvizsgálja az embereket. 

Az ÚR megvizsgálja az igazat és a bűnöst, szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot szereti. 

Hullasson a bűnösökre kénköves, tüzes parazsat, perzselő szél legyen osztályrészük! 

Bizony, igaz az ÚR, igaz tetteket szeret; a becsületes emberek meglátják arcát. 

 

Dávid nagyon szeretett imádkozni. Honnan tudhatjuk ezt? Onnan, hogy le is írta az imádságait. Egyrészt így emlékeztette magát sorsának fordulópontjaira, másrészt Dávid az imádságba menekült. Minden elől és mindenhonnan. Abban is biztos vagyok, hogy gyerekkorában alakult ki benne az imádságnak ez a rutinja. Ő így élte meg a magányát – Istennel beszélgetve.

Nem kell és nem szabad emögött misztikus összefüggéseket keresni, ugyanis nem arról van itt szó, hogy ketten ültek a legelőn – Isten és Dávid -, és beszélgettek. Hanem a gyerekléleknek egyik gyönyörű sajátosságáról árulkodik: a gyerek hamar megtalálja Istennel a közös hangot, és nincs szüksége arra, hogy lássa azt, akivel beszél. Így, mint gyerekkori ösztön nő bele Dávid lelkivilágába az imádság. Vonzó, ugye? Sőt, talán kicsit romantikus is, ahogyan elképzeljük a legelőn imádkozó kisfiút.

De most hadd rántsak le mindenkit a valóságba, mert Isten most is várja a gyerekkor vagy a felnőttkor magányában felé forduló kis embereket. Hiába. Isten hiába vár nyitott lelkű, tiszta szívű, önmagukat teljesen az Úr gondviselésére bízó gyerekekre / emberekre – azok vagy a számítógép, vagy a televízió, vagy a mobiltelefon bűvöletében élnek. Ugye, mennyire igaza van Dávid 11. Zsoltárban leírt szavainak:
Ha az alapokat is lerombolják, mit tehet az igaz ember?”

Pedig az alap annyira jó: “Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda. Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.” /Márk 10, 14-16/

Az Isten által teremtett alap annyira jó, a gyermek fogékony, a szíve nyitott, a szeme tiszta és őszinte – az ilyeneké az Istennek országa. Az alapokat mégis leromboljuk. A gyerekeknek nincs módjuk magányukban, zárt kicsi világukban az Istent keresni, mert már kicsi koruktól fogva a látványnak élnek. A mai gyerekeket már nem köti le, ha nem látnak valami szenzációsat, valami látványosat. A tanítók szinte belerokkannak, hogy mindenféle módon lekössék a figyelmüket. Hiába a sok erőfeszítés. Az alapok le vannak rombolva torz alakok köré szőtt mesékkel, villódzó képekkel – és ezekkel telik meg a lelkük.

Mit tehet ilyenkor az ember? Mit tehet az imádkozó szülő, aki már elrontotta gyermeke nevelését és neveltetését? Mit lehet ilyenkor tenni, amikor a felnőtt társadalom is a látvány bűvöletében él, és a látványtól várja, hogy megteljen a lelke Isten Szent Lelkével?

Ez egy nagyon komoly kérdés. Nem szabad bagatellizálni. Sőt, igenis azért kell erről beszélni, mert az alapok lerombolása – az imádság tekintetében is  – a felnőttek bűne. A szülők és a nagyszülők generációjának a hibája és hiányossága. Már nem pusztán arról van szó, hogy nemzedékek nőttek fel anélkül, hogy látták volna a szüleiket imádkozni, templomba járni. Ma már sokkal inkább arról van szó, hogy a gyerekek a szüleiktől és a nagyszülektől kapják ajándékba az alapokat leromboló eszközöket és tapasztalatokat. Karácsonyra, húsvétra az a jutalom, hogy gyülekezet és templom helyett elmegyünk kirándulni, vásárolni. Plázák kirakatainak vonzásáról, mobiltelefonok és tabletek nyújtotta szórakozási lehetőségekről van itt szó. Ezekben merül ki az ünnep, erről szól a vasárnap is – az időt, amit az Úrra kellene szánnunk, azt magunkra szánjuk.

Mikor imádkozzon a gyerek? Hol imádkozzon a fiatal? A hangzavarban, a szikrázó reklámok között, a fergeteges tempójú mesék és filmek alatt? Le vannak rombolva az imádság alapjai -holott az Isten által teremtett, ajándékba kapott alap jó. A lélek ahelyett, hogy feltöltődne, kiürül, és megtelik a szórakozás és a játék szemetével.

Mit tehet ezzel az igaz ember? Mit tehetünk mi, megigazult, vagy megigazulást kereső emberek?

Na látjátok, ezért jó olvasni és hallani Dávid imádságát:
Az Úrhoz menekülök. Hogyan mondhatjátok nekem: Menekülj a hegyre, mint a madár?!

Ugyanis ez a romlott állapot ember számára megoldhatatlan. Hiába mondják sokan, van emberi megoldás: “Hogyan mondhatjátok nekem: Menekülj a hegyre, mint a madár?!” Nincs emberi megoldás. Ha csak arra tekintünk, hogy napjainkban mennyire megszaporodott a kényelmi betegségben szenvedő, pszichés zavarokkal élő gyerek és fiatal, már az is legalább el kellene, hogy gondolkodtassa a felnőtteket, hogy bevalljuk végre, nagyon elrontottunk valamit: hibát, bűnt követtünk el Isten szemében. A magunk mindenek feletti szórakoztatásával és kényeztetésével romboltuk le a gyermeki lélek Istentől származó alapjait. Ha van valami, ami miatt kollektív bűnbánatra kellene kötelezni a felnőtt társadalmat, hát ez az. A mi nemzedékünk bűne, hogy kiégett tekintetű és kiégett lelkű gyerekek nőnek föl, akik istenséget látnak pénzben, szórakozásban és kényelemben; akik semmi mást nem hajlandóak elfogadni, csak ami a kényelmüket szolgálja. Na látjátok, erre sincs emberi megoldás. Mert ez nem egy műszaki hiba, amit egy-két módosított mozdulattal orvosolni lehetne. A pénz, a kényelem és a szórakozás bálványozására nevelt gyermekek és fiatalok ezeket a bálványokat imádják Isten helyett. Ezzel van tele a lelkük, és ezek miatt nem jut el hozzájuk az imádság csendje, a tiszta, mennyei szeretet üzenete.

Emiatt gyorsul a világunk – vagy inkább emiatt rohan a vesztébe a ma élők nemzedéke -, mert már csak úgy köt le egy könyv, egy film, egy élmény, ha tele van akcióval, ha egyre merészebb, egyre erőszakosabb, és egyre több tabut dönt le. Nem tudom, és nem is akarom máshoz hasonlítani ezt a katasztrófával fenyegető jelenséget, mint a kábítószer használathoz. Azt is folyamatosan fokozni kell, hogy a függő elérje az elvárt hatást, a delíriumot, az eksztázist.

Ugye, most már egyértelmű, hogy ebből menekülni kell. Ebből nem lehet emberi eszközökkel kiszállni – itt nem használ a nemzedékek óta felhalmozott embergondozó tudásunk, mert meghaladja a képességünket és a tudásunkat. Menekülni kell.

Itt az idő, hogy úgy meneküljünk, mint Dávid – az Úrhoz. Istenhez, Aki fentről nézi ezt a bennünk és rajtunk kibontakozott rontást. Csak Ő tud kiragadni bennünket is és a gyerekeinket is a nyilvánvaló vesztünkből. Igen, imádkozni, könyörögni, böjtölni kell a gyerekeinkért, akinek a lelkét megrontotta a felnőtt társadalom felelőtlensége. Meneküljön az Úrhoz minden szülő, és menekítse a családját mindenki, aki csak teheti.

A Biblia egyik borzalmas és szívszaggató története Sodoma és Gomora pusztulása. Lenyűgöző környezetben épült városok voltak ezek. Tökéletes feltételt kínáltak az emberi élet számára. Ezért választotta Lót is – Ábrahám unokaöccse – családja számára ezt az ideális helyet. Az alap – a környezet, a természeti adottságok nyújtotta lehetőségek – itt is tökéletes volt, de az ott lakók annyira lerombolták az alapot, hogy gonoszságuk felhatott az égig. Isten megelégelte ennek az önkényeztető és öngyönyörködtető városnak a perverzióit. Ott ugyanis nem voltak keretek. Ott minden szabad volt. A lakosságból ez a magatartás kiölte a gátlásokat. Sodoma és Gomora lakói mint szexuális játékra kiéhezett horda fogadja a Lót megmentésére a városba érkezett angyalokat is.

Isten döntött a két város pusztulásáról , és ebbe a döntésébe beavatja szolgáját Ábrahámot, mert ott lakott Lót – Ábrahám unokaöccse – családja. Mit tehet ilyenkor az igaz ember? Mit tehetett Ábrahám? Könyörgött. Térdre rogyott, és imádkozott ezért a két városért:

“Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt? Hátha van ötven igaz ember abban a városban? Akkor is elpusztítod, és nem bocsátasz meg annak a helynek azért az ötven igazért, akik ott laknak? Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös! Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem hozna-e igaz ítéletet? Az ÚR így felelt: Ha találok Sodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek. Ábrahám újból megszólalt: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak, bár én csak por és hamu vagyok. De ha az ötven igaznak öt híja lesz, elpusztítod-e az öt miatt az egész várost? Ő ezt felelte: Nem pusztítom el, ha találok ott negyvenötöt. Ismét szólt hozzá, és ezt mondta: Hátha negyven található ott! Az ÚR így felelt: Nem teszem meg a negyvenért. Ne induljon föl az én Uram, hogy beszélek – szólt Ábrahám –, de hátha csak harminc található ott! Ő így felelt: Nem teszem meg, ha találok ott harmincat. Ábrahám ezt mondta: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak: hátha húsz található ott! Ő így felelt: Nem pusztítom el a húszért. Ábrahám ezt mondta: Ne haragudjon az én Uram, hogy még egyszer szólok: hátha csak tíz található ott! Ő így felelt: Nem pusztítom el a tízért.” /1Mózes 18, 23-32/

Nem volt ott tíz igaz ember sem. Csak Lót és két lánya, sajnos még a felesége sem volt képes belátni, hogy menekülnie kell, és nem szabad meghátrálnia. Sőt, még Lót is “tétovázott, megragadták a férfiak a kezét meg a feleségének és két leányának a kezét, mert az ÚR megszánta őt. Kivitték, és otthagyták a városon kívül. Amikor vitték őket kifelé, ezt mondták: Mentsd az életedet! Ne nézz hátra, és ne állj meg sehol a környéken! A hegyre menekülj, különben elpusztulsz!” /1Mózes 19, 16-17/

Mindez Ábrahám imádságára és könyörgésére adott válasz. Ezért mondom Nektek: Meneküljetek az Úrhoz! Még ma, ne szabad tétovázni, nincs helye a mérlegelésnek – aki meg akar menekülni, és meg akarja menteni a gyermekét, családját, az könyörögjön, meneküljön az Úrhoz!

“Mert a bűnösök már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy rálőjenek lesből a tiszta szívűekre.”

Csak az Úr, csak az Isten menthet meg, csak Ő szabadíthatja meg az embert korunk romlásából. Mert a bűnösök már mindenkire lesnek, a gyermeklelket is be akarja mocskolni, a fiatalt is meg akarja bélyegezni, és meg akarja sebezni. Állítom, hogy soha nem volt e tekintetben veszélyesebb időszak az emberiség történelmében. Az egész emberiséget behálózó digitális kommunikációnak köszönhetően a közvetített rontás elől ma már szinte senki sem rejtőzhet el. A legutolsó eldugott településtől kezdve a legmodernebb metropoliszig mindenhova elérnek a tiszta szívet célba vevő nyilak. A tiszta szív Isten oltalma nélkül ma is védtelen és kiszolgáltatott – megrontható, kihasználható.

“Az ÚR ott van szent templomában, az ÚR, akinek trónja a mennyben van, lát a szemével, pillantása megvizsgálja az embereket. Az ÚR megvizsgálja az igazat és a bűnöst, szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot szereti. Hullasson a bűnösökre kénköves, tüzes parazsat, perzselő szél legyen osztályrészük!”

Az Úr ott van szent templomában – itt van közöttünk, lát, észlel és hall mindent -, menjen oda az ember is. Oda kell menekülni Hozzá, hiszen csak Ő ad oltalmat, csak Ő menthet meg. Ez pedig legyen felszólítás mindenkinek! Ő meg tudja tisztítani a megrontott szívet, újjá tudja szülni a megromlott életet, be tudja gyógyítani a sebet.

Ma az imádság nem más, mint az egyetlen igaz tett – magyarul, a megoldás. Ezt a megoldást maga Isten kínálja nekünk. Az imádság nem más, mint megoldás. Csak az imádkozó ember látja meg az Urat és az Úr szabadítását. A többiek elől el van rejtve.

Jézus csodatetteinek egyik legmeghatóbb története a pogány asszony lányának megszabadítása: “egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában.” /Máté 15, 22-28/

Senki nem hitte, hogy ez az asszony rá tudja venni Jézust a szabadításra. Még a tanítványok sem. A mai tanítványok közül is sokan legyintenek, ha emberi léptékek szerint megoldhatatlan feladattal kerülnek szembe. Ám ez az asszony nem adja fel. Szabadulásért, tisztulásért könyörög a lánya számára. Bízik Jézus megszólításában – bízik az imádságában -, mert nagyon jól tudja, hogy emberekben nem bízhat, csak Jézusban. Emiatt nem törődik azzal, hogy kényelmetlennek tartják a kiáltozását, nem érdekli, ha lenézik- imádkozik.

“Bizony, igaz az ÚR, igaz tetteket szeret; a becsületes emberek meglátják arcát.” Hát meglátta ez az asszony is. Jézus meggyógyította a lányát. Megtisztult a lelke. A gonosz lélek, ami addig gyötörte, eltakarodott.

Az imádság a megoldás. Ma is. Most is.

Ámen.

 

György András, Somorja református lelkipásztora.