“Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”
Olvasandó: Máté 6, 5-25
Vannak görcsök az ember lelkében – féltékenység, harag, bántódás, bántás – amiket az ember önmagában nem tud feloldani, de harcol vele. Emészti az embert, sőt, képes teljesen felemészteni is. Ahogy a Bibliába olvassuk, “a bűn zsoldja a halál” /Róma 6, 23/, azaz a halálunknak a bűn a közvetlen forrása. Ez pedig minden valaha élt emberre egyszerre érvényes. Jézus Krisztusban lesz ez teljesen egyértelmű, hiszen “a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” /Ézsaiás 53, 5/
Isten érzékeli az emberben felgyülemlett feszültséget, mert jól tudja az Isten, hogy a bennünk megszületett bűnnel egyedül nem tudunk mit kezdeni. Még Káint is megszólítja,pedig még csak önmagában hordozza a bűnt: “Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” /1Mózes 4, 6-7/ Nemcsak az a bűn Isten előtt, ami az emberek előtt lelepleződött, ami látszik. Isten előtt az a bűn, amit Isten bűnnek tart. Mert a gondolatban született bűn is sérti Istent. Dávid ezt úgy fogalmazta meg: “Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz.” /Zsoltárok 51, 6/ Minden bűn az Istent sérti – az Isten családját rontja meg. Emiatt nincs egyetlen ember sem, aki Isten előtt vállalhatná a bűnei következményét. Senki nem tud eleget tenni Isten igazságának a bűn miatt. „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” – írja Pál apostol. /Róma 3, 10-12/
Nincs más lehetőségünk, se választásunk, csak az, hogy a bűn miatt Istentől kérünk és várunk bocsánatot. Egy családban ez természetes, hiszen az Atya szereti a fiait, és azoknak, akik bocsánatot kérnek, megbocsát. Isten országában ez maga a racionalitás. Ezt bizonyítja János apostol is írása is, amikor leírja: “Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.” /1János 1, 9-10/ Ha azt merjük mondani Istennek minden nap a Miatyánk-ban, hogy “mi Atyánk, bocsásd meg a mi vétkeinket, ahogyan mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”, akkor ebből természetesen következik, hogy nem tudjuk önmagunkat feloldozni, hanem magától Istentől várunk bocsánatot és feloldozást. Napjainkban sokan élnek úgy, hogy a feloldozáshoz elég megbocsátani önmaguknak. Bármennyire kecsegtető ez a felfogás, értelmetlen.
Korunkban sokféle gyakorlata van a megbocsátásnak. Íme kettő, ami az együttélésünket jellemzi:
1 – “Megbocsátok, de nem felejtek.” Ám ezzel a megbocsátó, csak a fölényét igazolja. Káini lelkület ez, ami a másik ember fölé rendeli önmagát. Isten nem így bocsát meg nekünk. Az Ézsaiás könyvében olvassuk: “Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” /Ézsaiás 43, 25/ Mikeás könyvében pedig írva van: “Van-e olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, minden vétkünket a tenger mélyére dobja!” /Mikeás 7, 18-19/ Ezért a “megbocsátok, de nem felejtek” bűnbocsánati technika hiteltelen, csak tovább rombolja Isten családját.
2 – Keleti filozófiából származik az a divatos felfogás, hogy bűn nem létezik,minden relatív. E szerint a felfogás szerint azért van jó meg rossz, hogy ezek kiegyenlítsék egymást, és az embernek csak el kell viselnie a jó és a rossz közötti feszültséget. Ez a nézet fényévnyire van a Biblia tanításától, ami szerint Isten bocsánata az embernek létszükséglete. Isten bocsánata nélkül nem állítható helyre az egyensúly, nem lesz sem külső sem belső harmónia.
A megbocsátás biblia technikája, gyakorlata egyértelmű. Az Isten caládjában megbomlott rend helyreállítása érdekében szükség van arra, hogy valaki áldozatot hozzon. Ezt tárja elénk a Biblia – ezért jött Jézus, hogy a bűneink terhét magára vegye. Nem bennünket büntetett és büntet Isten a vétkeinkért, hanem Jézust. Nem Téged kér számon az Isten a bűneid miatt, hanem minden bűnünk miatt Őt érte a büntetés. Ez pedig nem más, mint a keresztyénség axiómája: Csak az tud megbocsátani, akinek Isten megbocsátott. Akit Isten még nem oldozott fel, az nem tud megbocsátani.
Ezért mondja Jézus: “Ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” /Máté 6, 14-15/
Hiteles bocsánat és feloldozás, ennek következtében pedig hiteles felszabadulás csak a Jézus bocsánatából fakad. Nem a mi bocsánatunkból. Ha végre hajlandó vagy megbocsátani az ellened vétkezőknek, akkor a Jézus bocsánatát adot tovább. Jézus bocsánata pedig örök életre lekötelezte az Övéit.
Ámen.
György András, Somorja református lelkipásztora.