Negyven nap és negyven éjjel – ahogyan Jézus böjtöl / 1

475 225 SREK

Olvasandó: Máté 4,1-11: 1Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. 2Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. 3Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! 4Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” 5Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, 6és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” 7Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” 8Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, 9és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. 10Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” 11Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.

 

Nem egyedi jelenség a Bibliában, hogy valakit elragad a Szent Lélek. Az emberiség első nemzedékének tagjai közül ismerjük Énókot, aki “az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert Isten magához vette őt.” /1Mózes 5, 24/. Ismerjük Illést, aki előbb negyven nap és negyven éjjel megállás nélkül menetelve jut el Isten hegyéig, a Hórebig /1Királyok 19, 8/ – ez sem az emberi erő teljesítményéről szól, hanem az Illést megelevenítő Szent Lélekről. Sőt, tudjuk, hogy Illés nem ismerte meg a test halálát sem, mert Elízeus beszámol arról, hogy az Úr elragadja őt. /2Királyok 2/. Jézus tanítványai közül Fülöp – aki miután megkereszteli Etiópia kincstárnokát – él át hasonlót, mert elragadja a Lélek a kincstárnok mellől. /Ap.Csel 8, 39/

Az emberiség történelmének ezek az eseményei egyértelműen közlik velünk, hogy akiben a Szent Lélek akadálytalanul kiteljesedhet, azt a Lélek elragadja – azzal Isten azt tesz, amit akar. Sokat mondó lehet életünknek egy-egy váratlan helyzete, találkozása, amit nem magunk, hanem a Szent lélek készít elő. A hitetlen gondolkodás a véletlenre vagy a sorsszerűségre fogná ezt is, de nem úgy a hívő ember. A hívő ember a váratlan eseményekben nem lát, és nem is láthat mást, csak a Szent Lélek munkáját.

Isten ugyanis Szent Lelke révén emeli fel vagy viszi a mélyre az övéit. És ez jól van így.

Jézus megkeresztelkedése után történik ez az esemény, és nem maga zarándokol ki a pusztába, hogy ott megvívja emberfeletti küzdelmét a gonosszal, hanem a Lélek ragadja el. Közel harminc évet élt már emberi testben, és felkészült a szabadító szolgálatra. Valóban itt az idő, hogy emberi testben is szemtől szembe kerüljön a gonosszal, de előbb más dolga van.

Negyven nap és negyven éjjel nem történik semmi, csak annyit őriz a Szentírás, hogy Jézus ez idő alatt nem evett, koplalt. A puszta kopár, sziklás, sivatagos helyet jelöl, az emberi szervezet számára igazi próbatétel. Ilyen körülmények között felszínre kerül, hogy a test és a lélek szimbiózisában, hogy melyik az erősebb – a test vagy a lélek? Napjaink elkényelmesedett társadalmának egyes tagjai ezért keresik az embert próbáló természeti környezetet. Ám míg esetükben az emberi akaraterő diadalaként mutatkozik meg a teljesítmény, addig Jézusnál ez a negyven nap és negyven éjjel nem testi erőlködés az életben maradásért, hanem imádság.

Vegyük ezt nagyon komolyan, mert minden váratlanul ránk szakadt, embert próbáló magány az Isten műhelye, ahová a Szent Lélek maga visz bennünket. Nem szégyen ilyenkor elvonulni, mindent és mindenkit magunk mögött hagyva imádkozni. Különösen érdekes, hogy ugyanezt fedezhetjük fel a korábban emlegetett Illés prófétánál, aki halálos ellenségeinek fenyegetése miatt elbujdosik, és súlyos depresszióba kerül. De imádkozik. Keresi az Isten közelségét. Ki lehet, és ki kell mondani Jézussal kapcsolatban ugyanúgy, mint magunkkal kapcsolatban: Isten közelségét úgy kell keresni, hogy félretesszük, ami akadályoz. Néha ez könnyű. Személyes életünkben is találunk számos példát, amikor becsukjuk az ajtót, kikapcsoljuk a készülékeket, és odaállunk Isten elé. Időnként azonban az Isten Lelke olyan helyzetet teremt számunkra, amikor nincs más választásunk, csak az imádság. Ez is jól van így. Fogadjuk örömmel, és Isten iránti hálával az embert próbáló, lelket feszítő, testet emésztő élethelyzetet is, mert Isten így formálja – faragja – az embert.

Az evangéliumok tanítása szerint Jézus minden magányosan töltött percében imádkozik. Nem meditál – azaz nem befelé fordul -, hanem Isten felé fordul. Nem önmagában keres választ, hanem Isten felé fordul. Nem “agyal”, nem “spekulál”, hanem még az érzéseit is megosztja az Atyával. Mind bibliai, mind pedig lélektani szempontok alapján ez a igazi böjt alapja, kiinduló pontja. Azaz nemcsak egy-egy rossz vagy jó szokását hagyja el ilyenkor a böjtölő, hanem mindennel szakít, és testestől lelkestől az Atya Isten felé fordul.

Ejtsünk még szót a negyven nap és negyven éjjel jelentette fizikai megpróbáltatásról. Ennyi idő étel nélkül a totális fizikai gyengeséget jelenti, ami az orvostan szerint rengeteg tünettel jár együtt: sorvad az izomzat, gyengülnek a csontok, a test elkezdi felemészteni önmagát. A pszichének óriási megterhelés, hogy kordában tartsa a tudatot. Alkattól függően 7-10 napra tehető az az időszak, amit károsodás nélkül képesek lehetünk elviselni étel nélkül. Persze tudunk extrém állapotokról is, de a Jézussal kapcsolatban emlegetett negyven nap és negyven éjjel minden emberi tűrőképességet meghalad. Hogy mi tartja Jézust életben? Minek köszönhető az, hogy ez az ember még lélegzik, hogy ép a keringése, hogy ép a tudata, hogy a teste még funkcionál? A Léleknek. Ugyanis az Isten Szent Lelke nemcsak megelevenít, hanem életben is tart. Ezt különösen a hívő ember tudja igazolni, amikor az ember szembesül saját életének súlyával, akkor semmi más nem tartja életben az embert – semmi más nem akarja életben tartani az embert, csak az Isten Lelke. Ezt egészen pontosan igazolja az előbb emlegetett Illés próféta sorsa is, aki depressziójának legmélyén azt mondja Istennek, hogy “vedd el az életem, nem akarok élni.” A Szent Lélek – fizikailag bizonyítva van – tartja fent Jézusban a keringést, a testi értelemben végletekig elfogyatkozott életerőt. Jézus tehát negyven nap és negyven éjjel a saját testével küzd. Így is példát ad nekünk: először a test kívánságait kell legyőznünk. Ez pedig üzenet számunkra:

Először a test kívánságai fölött kell győznie annak, akit Isten a gonosz munkájának lerombolására hívott el!

Pál összegzi ezt saját tapasztalatai alapján: “Megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” /1Korinthusz 9, 27/

Az Isten akaratát és erejét böjttel kereső ember számára ezért ez a következő teendő: legyőzni a test kívánságait! “Akik test szerint élnek, a test dolgaira törekszenek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaira. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert Isten törvényének nem engedelmeskedik, és nem is tud engedelmeskedni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.” – írja Pál ismét csak apostol. /Róma 8, 5-8/

Így ennek a negyven napnak és éjjelnek, amit Jézus teljes fizikai megpróbáltatások között él át, ez az értelme.

Érdekes, hogy ameddig Jézus emberfeletti önsanyargatása nem telik be, addig a gonosz meg se jelenik. Ez pedig a böjt egyik kiváltó okát fedi fel előttünk: a gonosz a gyengeséget keresi – életünknek azt a momentumát, idejét, állapotát, amikor az ember tűréshatáron mozog. Negyven nap és éjjel után Jézus megéhezik. Ennyi idő után felszínre kerül az éhség, és nem képes elnyomni magában sem: jelentkezik a test, enni kér. A test jelentkezésének pillanatában – mondhatni, ezzel összhangban – jelentkezik a gonosz is, aki a maga szenzoraival hihetetlenül érzékenyen képes reagálni a test indulataira. Megjelenik a kísértő, és kifejezetten az éhségre fókuszálva megszólal:

– Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!

Meggyőződésem, hogy Jézus koplalásakor nemcsak az jelentkezett nála az ingerek szintjén, hogy éhes, hanem az is – ahogyan minden embernél előfordul – , hogy hogyan juthatna ételhez. Neki, mint Isten Fiának elég lett volna kinyújtania a kezét bármelyik napon, és a Benne lévő isteni erő akadálytalanul átalakította volna a követ kenyérré. De nem tette. Fontos állomás ez, mert úgy látszik, hogy Jézus a maga koplalását ellensúlyozandó isteni erejét is az imádságra összpontosította. Nem önmaga szolgálatába állítja, nem önmagáért cselekszik. Sőt, nem is olvashatjuk sehol az evangéliumokban, hogy Jézus önmagáért cselekedne. Jézus önmaga miatt soha nem tesz csodákat, még önmagát dicsőítendő sem tesz semmit – mindent az Atyának és az Atyáért tesz. A gonosz, a kísértő ebbe a mutatkozó hézagba kívánkozik befurakodni. A testében szenvedő, ám Isten Szent Lelkével élő Jézusnak felkínálja a lehetőséget. Talán Jézus nem tudta, hogy neki elég kinyújtania a kezét, és kenyérré válik a kő? Talán Jézus nem tudta, hogy teste sanyargatásának önmaga könnyedén véget tudna vetni? Dehogynem. Ahogyan mi magunk is tudjuk. Egy-egy bátor indulatból született önsanyargatásból könnyen ki tudunk lépni. Aki valaha is fogyókúrázott, az tudja, miről beszélek. Könnyű kimenni éjszaka a hűtőhöz, beleharapni egy kolbászba, és vége a koplalásnak.

A lehetőség, amit a kísértő sugall – mert meggyőződésem, hogy ez nem egy hangos szózat, nem is egy prédikáció, hanem egy sugallat – tökéletesen azonosul azzal a sugallattal, amit Éva hallott a jó és a rossz fájának árnyékában. Egyrészt a közlő ugyanaz, másrészt ugyanaz a célja is: “Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?” /1Mózes 3, 1/ Hát Jézus ne tudná megváltoztatni a kő állagát, és enni belőle? Csakhogy Jézus nem akar. Különösen azért nem, mert a gonosz sugallja. Ezért nem akar. Itt a böjtünk következő feladata: Meg kell vizsgálni, kinek vagy minek engedünk, engedelmeskedünk! E tekintetben a kísértő hihetetlenül kifinomult eszköztára ingerek milliárdjait szabadítja rá az emberiségre. És nem kizárólag a bennünket körülvevő reklámhadjárat impulzusaira gondolok – már minden a reklámról és a fogyasztásról szól -, hogy akár külső ingernek és belső vágynak engedve lágyuljon el az ember. Sokkal inkább arra utalok, hogy az Isten ereje nélkül ellenállhatatlannak tűnő sodrásnak az egyetemes emberiség elkezdett engedelmeskedni. Milyen meghatározó lett életünkben a közös divat, és mennyire át lett programozva a társadalom, miszerint az ember testi-lelki egyensúlyát testi jólétben keresi?!

Jézus válaszára szeretném felhívni a figyelmet: “Meg van írva…” Emiatt szeretném hangsúlyozni a bibliaolvasás szükségességét a böjtben. Mert honnan tudná a Bibliát nem ismerő ember, hogy mi van megírva? Vannak, akik amolyan szent érzületben élik az életüket, és van általános látásuk, keresztyén műveltségük révén van konkrét iránya az életüknek, de hogy egy-egy eseményben, aznap, ott és akkor mit üzen Isten, azt nem tudják. Ezért nincs is konkrét válaszuk – ezért bizonytalanok és bizonytalaníthatóak el sokan. A minden napi bibliaolvasásnak ez az oka, ezért van rá szükségünk, mert Isten minden nap megmondja azt, hogy mi van megírva éppen arra a helyzetre, amiben vagyunk. Ezért szoktam mindig elcsodálkozni azon, ha valaki nagyvonalúan kezeli a bibliaolvasást, és csodálkozik, hogy nincs látása, válasza; és csodálkozik, hogy gyakran elragadják taszító vagy vonzó indulatok. Jézus azt mondja: “Meg van írva!”

Mi van megírva? „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Jézus ezt ette. Ezzel táplálkozott. Hogy ennek legyen íze is a szánkban, hadd idézzem a Példabeszédek könyvét: “Lépes méz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a tetemeknek./Példabeszédek 16, 24/ Ha volt már lépes méz a szánkban a maga gazdag ízvilágával, energiájával, akkor érthető, hogy mennyire képes megváltoztatni az Isten Ígéje az ember testi igényeit, ingereit is. Erre pedig érdekes módon a gonosznak nincs szava. Nem is forszírozza tovább Jézus éhségét, Jézus pedig nem hajlandó rajta változtatni, mert „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.

Ámen.

 

György András, Somorja református lelkipásztora.