Mindent a böjtről / 3 – A böjtölő jutalma
Olvasandó: Zsoltárok 22, 23-32
Hirdetem nevedet testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben.
Kik az URat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle, Izráel utódai, mind!
Mert nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja.
Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben, teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt.
Esznek az alázatosak, és jóllaknak, dicsérik az URat, akik őt keresik. Szívetek legyen vidám mindenkor!
A föld legvégéig mindenkinek eszébe jut az ÚR, és megtérnek hozzá, őelőtte borul le a népek minden nemzetsége.
Mert az ÚRé a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken.
Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani.
Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úrról a jövő nemzedéknek.
Jönnek, és a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz.
A mi Istenünk nem a bajt szünteti meg, hanem megjelenik a szenvedő ember mellett – szenvedve, keresztre feszítve. A mi Istenünk személyes jelenlétével vállal sorsközösséget a szenvedővel.
“A mi Istenünk nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja.”
Ez a böjtölő ember első jutalma, ajándéka, ezért ne azt várjuk Istentől, hogy óriási katonaság élén, nagy csinnadrattával, látványos produkcióval, fölmentő seregével betolakszik a világunkba, és kimenti az Övéit. A mi Istenünk odatelepszik a szenvedő, böjtölő ember mellé. A mi Istenünk odatelepszik az imádkozó emberhez.
Ahogyan Ady Endre írja “Az Úr érkezése” című versében:
“Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborús éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.”
“A mi Istenünk nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja.”
Hogy tanítja Jézus, kik látják meg az Istent? “Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.” – Máté ev. 5, 8.
Ez a böjtölő ember második jutalma: Az Isten megmutatja magát – nem rejti el arcát a böjtölő ember elől. Amikor az ember böjtöl, megtisztítja a szívét, kivet onnan mindent, ami zavarja a látását, ezért meglátja az Istent.
“A mi Istenünk nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja.”
Sok embernek az mételyezi a gondolatait Isten iránt, hogy nem merik megszólítani. “Annyit vétkeztem, annyira méltatlan vagyok, olyan messze kerültem Istentől.” – mondja az ilyen ember. Butaság.
A Máté evangéliuma 8. részében olvassuk, hogy a túlpartra igyekvő tanítványok csónakjában Jézus fáradt, és elalszik. Azt mondhatnánk, hogy nem illik zavarni, hiszen a tanítványok nagy része jártas a hajózásban, de nem bírják megtartani a hajót a viharban. Nincs más választásuk, fel kell ébreszteni Jézust. Jézus felébred, lecsendesíti a vihart és a tengert, majd így szól: “Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” /Máté ev. 8, 23-27/
A böjtölő ember harmadik jutalma, hogy Isten meghallgatja a segélykiáltását. Nem szabad hallgatni, hanem teljes bizalommal kell megszólítani az Urat. Maga az Úr mozdul, maga az Úr cselekszik válaszul, és szabadulást ad.
A böjtölő ember számára bónusz is van: a távlat, a jövő.
Dávid a 22. Zsoltárban elkezdi dícsérni Istent:
“A föld legvégéig mindenkinek eszébe jut az ÚR, és megtérnek hozzá, őelőtte borul le a népek minden nemzetsége.
Mert az ÚRé a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken.
Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani.
Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úrról a jövő nemzedéknek.
Jönnek, és a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz.”
Az Isten által egykor elhagyott, a nyomorúságában összetört, és kifosztott ember kezdi el tanítani a környezetét arra, hogy Istent kell dícsérni. Ehhez az üzenethez, látáshoz és megoldáshoz csak böjtben juthat hozzá az ember. Böjt nélkül hiába kezd bele bárki, nem lesz hiteles. Nem lesz benne mennyei erő.
A nyomorúságban élő ember nem lát távlatot, nem lát jövőt. A megszabadított embernek a távlat és a jövő természetes. Isten odaadja, tessék.
Ámen.
György András, Somorja város református lelkipásztora.