A készséges, segítő szeretet a lelki élet bíztató jele. A Tízparancsolat lényege is ez: “Szeresd az Urat, a te Istenedet … szeresd felebarátodat”. /Mt. 22:37-39/. Az ószövetségi próféták is ezt hangsúlyozzák ki: “Szeretetet kívánok és nem áldozatot” /Hóseás 6:6/. Ézsaiás egész gyakorlatiasan buzdít: “Tanuljatok jót tenni … pártoljatok az árvák és özvegyek ügyét.” /Ézsaiás 1:17/ János apostol Jézus ide vonatkozó tanítását így foglalta össze: “Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal” /1 János 3:18/. Az irgalmas szeretet gyakorlásának szerény bizonyságai felcsillannak gyülekezetünk múltjában is.
Az ekklézsia curátori, gondnoki naplójában 1792-től találunk feljegyzéseket a szegények részére szánt adományokról. A szegények támogatására külön casszájuk /perselyük/ volt és ezt a célt szolgálta a cintériumban lévő kőpersely is. Az adományokból főleg a helybeli Menházban /Ispotály/ lakó idős szegényeket, koldusokat támogattak rendszeresen. Az árvák felkarolásáról is szólnak feljegyzések. Egyikről részleteket is tudunk.
Bányai Mihály árva gyermekről való gondoskodás.
A presbitériumnak eme árva fiú helyzetét megértő, keserves sorsán könnyíteni kívánó, evangéliumi lelkületű gondoskodását tükrözi a következő jegyzőkönyvi részlet: “1842 december 8 dikán Bányai Mihály árva gyermek nyomorú sorsát szívünkre véve összegyültünk, s sorsa enyhítéséül végzésünk abban összpontosult: hogy télen által a városi tehetősebb egyedek sorban tartándják, mindegyik egyén két hétig, – nyáron által pedig a falusi egyedek leendnek hason szivességgel iránta; továbbá egyházunk pénztárából csináltatni fogunk számára három pár fehér ruhát; s végre a Lelkész által el fog láttatni szükséges iskolai könyvekkel.” /Pénztári napló, jegyzőkönyv, 1841-70,10.oldal/
Egy év múlva ismét ülésezett a presbitérium az árva gyermek ügyében. Bizonyára a számtalan két-két heti időre otthont nyujtó családok tapasztalataiból is kiindulva, vele együtt érző lelkületből született a megállapodásuk: “1843 November 26 dikán tartott egyházi gyülésünkben határozottá lőn, hogy Bányai Mihály árva gyermek sorsát – még egy éven át enyhítendők – felfogjuk s a czéltalan házról házra járástól őt megkímélve valamelly jó helyen kosztot fogadunk számára s az alku szerint megállapítandó koszt pénzt egyházunk fizető tagjaira aránylag kivetjük.” /Jkv.14.old./ Így most már nem volt kitéve sorozatosan az új családokhoz való kerülésénél a kezdeti szorongásoknak és végre egy családnál állandó otthonban érezhette magát.
Zakál Miklós megöregedett és legyengült egyházfi megbecsülése
A presbitériumnak a megidősödött, munkaképtelenné vált egyházfi iránti példaértékű, jó szívű gondoskodásáról olvashatunk a következő jegyzőkönyvi határozatban: “1846 dik év Januarius 6 dikán általános népgyülésünkben Nemes Zakál Miklós Atyánkfia jelenté öregségi elgyengülése következtében elegtelen voltát az egyházi hivatalra s kéré egyházunk minden egyes tagjait, hogy helyette más egyházfi választassék. – Tekintvén Egyházunk ez elévült tagjának sok évi szolgálatát s már már tehetetlenségét, abban állapodott meg, hogy olly egyén választassék egyházfinak, ki e nevezett öreg szolgát az egyházfilakban a szükséges gondokkal s ápolással tartandja.” /Jkv.20.old./
A valamikori szolgálati lakás a templom hátsó részében volt elkülönítve.
Bizonyára igen jóleső, megnyugtató volt a hosszú éveken át hűséggel szolgáló egyházfi számára, hogy szolgálati lakásából, megszokott otthonából erőtlenségében nem kellett távoznia, sőt abban még istápolára is számíthatott. Anélkül, hogy ezeket kérte volna. Rövidesen találtak e szempontból is megfelelő utódot. “Folyó 1846 dik év Március 13 dikán egyházi általános gyülésünkben kijelölés útján szavazatok általános többségével Nem Nagy Gergely polgári csizmadia mester egyházfinak megválasztatott: gyönyörű erkölcsi figyelmeztetések intésül intéztetvén hozzá, mellyekhez új hivatali állásánál fogva magaviseletét kellőleg alkalmazanadó lészen.“/Jkv.21.old/. A szó nemes értelmében is “Nemes” volt az új egyházfi, aki tisztsége betöltése mellett vállalta a kiérdemesült elődje gondozását.
S ha már e két egyházfi neve előkerült, álljon itt, kik voltak mind az árva gyermek, mind az elaggott egyházfi iránti együttérző, gondoskodó határozatokhoz segítő vezetők: az evangéliumi lelkület hirdetője Alsó-Borsai Csorba Farkas prédikátor lelkész, s az emberséges magatartású nemzetes idősb Bucsuházy Ferencz, majd Nemes Nemzetes idősb Bucsuházy István, később Tekintetes Gancs Vicze főgondnok. /1840-46./
Csukás Zsigmond: Részletek a somorjai református keresztyén egyház és temploma történetéhez. Somorja, 1994.