A Példa
“A mindenséggel mérd Magad” – írja József Attila.
Somorján a mérhető mindenség Isten után azokkal az uralkodókkal kezdődik, akik a dunai révátkelő közvetlen közelében állított Szent György-oltár köré előbb kápolnát, később templomot emeltek.
Itt van, Somorján, a református templomban I. Szent István király, III. Béla király, Fülöp Ágost francia király, II. Ulászló (Dobzse László), Ferdinánd király, valamint a jelentős lovagrendek és Pálffyak, a Bocskai és a Bethlen család nekünk szánt hagyatéka.
Az uralkodóink, a főuraink, a világi és az egyházi méltóságok egyáltalán nem spóroltak, ha a templomunkról volt szó. A mai, kifejezetten anyagias értékrend szerint szinte felfoghatatlan, hogy mennyi pénzt áldoztak például a szentély és a főhajó festészeti remekműveire, vagy a főhajó mennyezetét jelentő kőből faragott lengőbordákra, ami amellett, hogy gyönyörű munka, tökéletes akusztikai környezetet garantál. Ha csak ezeket említjük (és szinte órákon át lehetne sorolni a különlegességeket, és az adott korszak legjobb mestereinek munkáit), már akkor is érzékelhető, hogy a somorjai református templom egyszerre hordoz maradandót, értékeset, szépet. A mi szemeink előtt sem lehet más példa, egyszerűen nem adhatjuk lejjebb a mércét, hiszen ma ez a kincs a miénk, ránk van bízva.
Valamint itt vannak a mi generációnkat közvetlenül megelőző nemzedék tagjai, akiktől csak nemrég vehettük át a templom kulcsait, mert ki kellett őket kísérni a temetőbe. De az Ő kezük munkáját dicsérik például a templomunk ajtói, a szekrények. Közöttük egy olyan lelkipásztor egyéniség szolgált Csukás Zsigmond személyében, aki szintén a mindenséggel mérte magát. Hiába listázta a kommunizmus a gyülekezet tagjait, hiába telepítették ki a gondolkodó, az aktív és a vagyonos családok jelentős részét, Zsiga bácsi szinte emberfeletti munkával újra összegyűjtötte a félelmektől szenvedő és a nyomor szélére juttatott reformátusokat. Az akkori nemzedék hitét és engedelmességét dicséri, hogy minden nehézség ellenére 1958-ban parókiát építettek, illetve a 80-as években elkezdték feltárni a templom festészeti remekeit.
Ezért okkal mondható, hogy a mi utunk ki van jelölve. Az irány és a teendő teljesen egyértelmű mind a templomunk, mind a gyülekezetünk, mind a városi társadalom tekintetében. Olyanoktól vehettük át a stafétabotot, akik az Istentől vett felelősség tekintetében nem ismertek kompromisszumot, és nem az ellenszélre néztek, hanem Istenre és ránk, utódaikra.
A műemlék
Minden templom önmagában érték – fölötte áll a divatos és hullámzó ideológiáknak. Minden templom épített hitvallás, kőből, téglából álló bizonyságtétel Isten országáról. A mi templomunk pedig ezer éves, némely része még ennél is öregebb. Túlélte a tatárt, a törököt, a németet, a muszkát, a csehszlovákot. De nemcsak az épület, hanem elsősorban az üzenet, amit spontán hordoz és közvetít. Minden alkalommal döbbenettel vettem és veszem tudomásul, hogy van somorjai ember, aki nem látta, vagy nem ismeri, hogy nap mint nap milyen épület árnyékában él. És mondom ezt egy olyan nemzedékről, ami látvány-függőségben él. Talán nézik, de nem látják, hogy mi magasodik föléjük Somorján a Szél utca 17-es szám alatt.
Valaha ez volt a kezdetleges település origója a honfoglalásnak nevezett korban. Itt állt az a Szent György-oltár, ami előtt talán német lovagrendek és egyéb katonai alakulatok tagjai imádkoztak. Ez az oltár volt a SAMARIA nevű település magja. E köré temették a halottaikat, köré épült minden ház. Mai szemmel döbbenetes felismerésnek nevezhető, hogy a nyugat-római keresztyénség határán egy kelet-római stílusban és rítusra épült kultuszhely volt a mienk, amit nemhogy lerombolnak és megszentségtelenítenek a “betelepülők”, hanem fejlesztik. Minden bizonnyal az itt otthonra találó magyar törzsek számára ugyanazt a hitvallási felfogást jelentette, mint azok a szent helyek, ahonnan jöttek. Ezért építik, szépítik tovább, és István királyunk rendelkezésére pedig templommá növelik. Sok kérdésre és következtetésre ad okot ez a felismerés, amit most nem is szeretnék tovább fűzni, csak megjegyezném ezzel kapcsolatban, hogy ez egy ezer éves magyar keresztyén szent hely. Ehhez nem férhet semmi kétség.
A munkálatok és a kutatásaink során tovább növekedett a döbbenetünk, amikor elkezdett kibomlani előttünk a szentély “titka”. Már a puszta látvány sem “akármi”, de ha az ember időt szán rá, akkor egyértelművé válik, hogy a keleti és a nyugati keresztyénség érintkezési pontját hirdeti. A krisztusi egységet. Bizánc és Róma között. Történt ugyanis, hogy a III. Keresztes Háborút szervező magyar uralkodó, III. Béla fiatal korában bizánci trónörökös volt. Bizáncban nyerte műveltségét, mint Mánuel császár leendő utódja. Onnan hívják haza a megüresedő magyar trónra. Hihetetlennek hangzik, de a korabeli Magyar Királyság tekintélye, ereje messze túlmutatott Európán. III. Béla királyunk pedig együtt szervezi a III. Keresztes Háborút Fülöp Ágos francia királlyal. A mi királyunk garantálja a hadak biztonságos vonulását egészen a bizánci partokig, és minden bizonnyal itt, Somorján találkoznak a harcba vonuló uralkodók. Kettejük alakja és a hozzájuk kötődő egyházi tekintélyek képei megtalálhatóak a somorjai református templom szentélyében, ahol a falon ott vannak a legnagyobb lovagrendek szentelési pecsétjei.
Talán egy tanulmánykötet lenne csak képes magába foglalni mindazt, amit jelen állapotában tudunk az épületről. Mert már az sem kevés. A templomlátogatóktól rendszeresen meg szoktuk kérdezni, hogy mennyi idejük van, mert az épület akár egy eleméről is órákig lehetne mesélni. Meggyőződésünk, hogy egy megfelelően igényes és alapos kutatás révén már annyi információ állna a rendelkezésünkre, amit egy kiadvány biztosan nem bírna el. Hiszen ma már tudjuk például, hogy II.Ulászló király a prágai királyi várral egy időben készíttette a templomunk déli oldalhajóját és annak kiemelkedő művészeti színvonalú boltíves mennyezetét. Azt sejtjük némi levéltári kutatás révén, hogy ide jár gyónni, valamint jelentős egyházi ünnepeken részt vett a templomban zajló misztériumjátékokon.
Az épületben először 1547-ben tartanak református istentisztelet, akkor is a város vezetésének engedélyével az északi oldalhajóban. Majd az 1592-ben Somorján vizitáló váci püspök megállapítja, hogy mindössze 2 római katolikus család található a községben, ezért elszállíttatja a templom teljes felszerelését – oltárát, szobrait és az ereklyéket, amelyekkel kapcsolatban arra utaló információhoz jutottunk, hogy Szent Jakab lándzsája itt lehetett egy kőbaldachin alatt. Ettől kezdve felváltva tartanak a templomban német nyelvű evangélikus istentiszteletet és magyar nyelvű református istentiszteletet egészen az ellenreformáció kibontakozásáig. A gyülekezet, de elsősorban a város társadalmának erejét és tekintélyét jelzi, hogy a Pozsonyban zajló vértörvényszéktől meg tudják óvni papjaikat és tanítóikat. A magam részéről ezt nem csodálom, ugyanis létezik egy tanulmány, ami azt bizonyítja, hogy a város gazdasági forgalma révén a XVI. század második felében az öt leggazdagabb magyar királyi város közé tartozik. Mindez nem magyarázható mással, csak azzal hogy a protestáns lelkület és magatartás a jelentős nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően megalapozza Somorja polgári identitását. Iskolákat létesítenek, egységbe rendeződnek, és élnek a jogaikkal, lehetőségeikkel, kapcsolataikkal . Mindezt a városért és a gyermekeikért. Úgy szoktam mondani, hogy a sajátjuknak érzik a települést, nem belőle élnek, hanem érte. Ez pedig jellemzően és elsősorban protestáns felfogást tükröz.
1789-ben felfoghatatlan összeget áldoznak a templomra, amikor végleg megveszi a református gyülekezet. Pontosan 2.000 rajnai aranyat, ami mai értéken is súlyos euro milliókat jelent. Országos adakozással rendbe hozzák, még a messzi Bocskai és Bethlen család is besegít, és 1803-ban felszentelik a templomot. A művészettörténészek is elismerően beszélnek a reformátusokról, ugyanis azzal, hogy rendszeresen fehérre meszelik a falakat, csodálatos állapotban konzerválják a falfestményeket. Értéket őriznek és mentenek. Mindezt a templom jelenlegi állapota is bizonyítja, mert nekünk sem mindegy, hogy mi lesz akár a lelki, akár az épített örökségünkkel. Mi itt élünk, itt lakunk. Ez a templom az otthonunk. Azért mondom ezt, mert ma megint sokkal vonzóbb és divatosabb az új, a modern. Illetve az a jellemző a mai generációra, hogy a régi ingatlant inkább eladják, mert nem elég kényelmes. Tény, hogy abból a pénzből, amit a templomra fordítottunk, akár két modern és minden igényt kielégítő gyülekezeti házat is építhettünk volna. De mi nem divatos közösség akarunk lenni, még akkor se, ha télen szinte fagypont körül ülünk az istentiszteleten. Mert az elődeink is itt ültek, és itt kell megtanulnia a hitünk alapjait az utódainknak is. Illetve a templom kertje így lett a családjaink és a közösségünk otthona, parkja, játszótere.
Somorja
Vallom, hogy ha Somorja nem válik végvárrá, akkor rövidesen már nem Somorja lesz, hanem valami más, amit moderny Samorín-ként hívnak majd az itt élők. Ez a veszély már nemcsak fenyeget, hanem itt is van. Jelenleg mi, reformátusok vagyunk az egyetlen tisztán magyar ajkú történelmi egyház a városban. Nekünk innen, amit az előbb emlegetett elődeink hagytak ránk, nincs hova hátrálni. Még akkor sem, ha napjainkban már rendszeresen belénk mélyeszti körmeit az asszimiláció, ami egyszerű matematikával is bizonyítható. Minél több lakónegyed nyílik, annál nagyobb lesz a szlovák lakosság aránya. Napjainkban ez már 50 százalék felé tendál, és a város értelmezhetetlen bővítése pedig folyamatos. Már most is óriási felelősség hárul a gyülekezetünkre, amivel kapcsolatban meggyőződésem, hogy ez is majd csak növekszik. Mi, somorjai reformátusok egy somorjai magyar szigetet kell, hogy kialakítsunk magunk körül, ahol a somorjai magyarok mindentől függetlenül otthon érezhetik magukat. A magam részéről a török időkből ismerős végvári identitást tartom erre megfelelőnek, ami hatással volt a környező régiókra. Úgy gondolom, hogy erre nézve Istentől mi mindent megkapunk a fiatalodó és egyre innovatívabb gyülekezetünkben. Sok jó és már kipróbált szakemberre támaszkodhatunk, magas a felsőfokon és középfokon végzett emberek aránya. Hiszen Somorja a vonzó pozsonyi fizetések miatt kedvezményezettje a belső migrációnak. Ezek az emberek, ha nyitnak irántuk, örömmel vesznek részt a közösségi életben, hiszen otthonuknak – még ha csak ideiglenesen is – választották a várost. Somorjának meg van az a történelmi öröksége, amihez ezekre az emberekre szükség van. Én Isten után elsősorban bennük látom a város jövőjét alakító egyéniségeket.
A díj
Már pusztán azt az élményt is szívből kívánom minden somorjainak, amit Szentendrén átélhettünk. Az ICOMOS egy olyan világszervezet, ami jelentős befolyással bír a világ összes műemléke fölött. És az ICOMOS számon tart bennünket somorjaiakat. Odafigyelnek ránk, értékelik és elismerik az erőfeszítéseinket. Nemcsak tudnak rólunk, hogy vagyunk, hanem ki is emelnek, és ezt a díjat a magam részéről én nem vagyok hajlandó másként értékelni. Ez nem nekem szól, ez nem az enyém, hanem a gyülekezetünké és a városunké. Somorja hitem és reménységem szerint nemcsak a tizenkettedik században maradt fenn a térképen magyar városként, hanem a huszonkettedik században is fent fog maradni. Ez a díj arra ad nekünk további késztetést, hogy ezért mi mindent megtegyünk. Hiszen, “ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”
György András, Somorja református lelkipásztora