Egyéb

Nemes Kálmán 1870 – 1943

 150 150 SREK

Születtem 1870. május 1-én Ekelen, Komárom megyében Nemes Sándor református tanító és Kovács Johanna szülőktől. Iskoláimat végeztem: az elemi iskola 1-4 osztályát Takácsiban, Veszprém megyében, ahol atyám jegyző lett. Német szóra Sopronba kerültem, hol az ágostai hitvallású evangélikus normál iskola 4-dik osztályát 1879-1880-ban elvégeztem. Az 1-4. középiskolát a soproni ágostai hitvallású evangélikus líceumban végeztem 1880-1884-ig, a középiskola V-VIII. felső osztályait pedig Pápán 1884-1888-ig. Érettségit tettem Pápán 1888. június 29-én. A teológiát Pápán végeztem. Itt tettem első lelkészképesítőt 1892- ben, a másodikat 1893. szeptember 13-án tettem le. Elemi iskolai tanítói oklevelet szereztem Pápán 1890-ben a református képezdében.

Szolgálati adataim ezek: 1892 – egy év s két hónapig nagymegyeri segédlelkész és elemi iskolai segédtanító, 1893 – egy s 6 hónapig förgepatonyi helyettes lelkész és tanító. 1895-1897 március 28-ig komáromi segédlelkész néhai Pap Gábor püspök úr mellett. Ennek halála után Antal Gábor püspök úr érkeztéig helyettes lelkész voltam. A millenniumi új évi beszédet a komáromi nagy templomban, az új évi millenniumi imádságot pedig délután az újszőnyi (túlsó komáromi) református iskolában tartottam.

Rendes lelkész lettem Somorján 1897. március 28-án. Itt töltöttem el szolgálatban 31 évet. Hivatalom mellett a községi óvoda pénztárosi tisztét 11 évig viseltem, s az I. Somorjai Takarékpénztár igazgatósági tagja lettem. Boldog emlékezetű Balogh Elemér püspök úr alatt 17 évig a dunántúli református egyházkerületnél kerületi pénztári tisztet viseltem. Somorjai lelkészségem 10-dik évé ben épült fel a parókia, s tataroztatott ki az ősi templom. Pápay Aladár somorjai elemi iskolai tanító elhunytával pár évig még sikerült iskolánkat megtartani.

Mint okleveles tanító egy évig magam vezettem az iskolát. Végre is elnéptelenedés miatt a somorjai református elemi iskola bezáratott. A világháború első évében szívesen vállaltam díjtalanul a somorjai fiú s leány polgári iskolánál egy tanító dolgát, s 31 éven át elláttam a református vallásoktatást. A somorjai fogolytábor orosz halottait az ottani plébános temette, de megunta az ingyen fungálást, amit én Isten szent nevében szívesen teljesítettem. Házasságra léptem 1900. május 22-én Nagymegyeren – mint somorjai lelkész – Osvald János nagymegyeri református tanító és Baranyay Etelka leányával, Osvald Ilonával. Somorján született gyermekeim: Sándor fiam 1901-ben, jelenleg brünni vegyészmérnök doktor, nős. Katalin leányom 1904-ben, dr. Parragh Levente ajkai orvos felesége, 2 ikerfiú anyja. Imre szeghalmi tanító, 3 gyermek atyja, ki az orosz harctéren másfél évet töltött, 1943. január 6-án eltűnt. Béla fiam gyümölcskertész, nőtlen.

1928. március 12-én foglaltam el apácaszakállasi lelkészi állásomat, s itt töltöttem 13 évet. A 20 éves cseh rabságból szabadulva jó anyánk, a magyar állam újra kebelére ölelt, s 1941. április 1-től vállalta lelkészi nyugdíjam folyósítását. Apácaszakállasi lelkészségem alatt megvettük a diószegi cukorgyárnak községünkben levő ispánlakását s telkét iskolai célra, és felépítettük 2 tantermes nagy iskolánkat, a régit pedig községháza céljára eladtuk Apácaszakállas községnek. Amily örömet keltett szívemben egyházunk gyarapodása, úgy levert a súlyos betegség, mely tagjaimat nyugdíjazásom óta folyton tépi, s oly kívánatossá teszi az Úrhoz mielőbbi betakaríttatásomat. O tudja gyarlóságaimat, erőtelenségeimet, de tudja jól igyekezésemet is 49 évi lelkészi szolgálatom alatt. Benne bízom, s jól tudom, hogy irgalmas lesz hozzám azon a napon. Amen.

Apácaszakállas, 1943. június 30-án.

Nemes Kálmán nyugalmazott református lelkész

“Mindenkor készséggel fáradozó elöljáró”

 150 150 SREK

Császár Dániel (1901-1985), presbiterünk és gondnokunk

Sókszelőcén született. A gépészkovács mesterséget tanulta ki. Szakismereteit szorgalmas továbbképzéssel gyarapította. Mindenféle gépekhez értett. Több oklevelet szerzett. Nemcsak gépész, de okleveles patkoló kovács is lett. Sokirányú tudását nagy gazdaságokban, községek javára és később az EFSZ-ben kamatoztatta a földművelés, a több és jobb termelés segítésére, megkönnyítésére. Hivatása gyakorlása közben sokfelé megfordult és több súlyos megpróbáltatáson ment keresztül: Mátyusföldön, Dunántúlon, Alsócsallóközben, majd Csehországban az eltelepítés során. Onnan szabadulva telepedett meg családjával Somorján, ahol már maradandó otthona lett és lelki otthonra talált a helybeli református gyülekezetben. Buzgósága nyomán már 1952-ben presbiterré választották. A gondnoki tisztséget két évtizeden át töltötte be lankadatlan igyekezettel és szolgálattal. Példaképe lett a gyülekezetnek. Az istentiszteleteknek és presbiteri gyűléseknek rendszeres résztvevője, áldozatos sáfárkodó, két kezi munkájával is mindenkor készséggel fáradozó elöljáró volt. Az elromlott toronyórát is ő javította meg és helyezte üzembe 1955-ben.

“Értük is helyt kell állnom.”

Czére Gyöngyi, Császár Dániel unokája, gyülekezetünk presbitere emlékezett nagyszüleire.

Nagyszüleim 1948 körül kerültek Somorjára, nagyapám Sókszelőcéről, nagymama Erdélyből származott. Budapesten ismerkedtek meg, amikor a nagypapa, aki kovácsmester volt, Budapesten készült a gépész-kovács vizsgára. Onnan kerültek át az akkor már Csehszlovákiába, Várföldpusztára (Komárom mellett), majd Dunaradványon éltek és onnan telepítették ki őket Csehországba, Kolín mellé. Nagy szerencséjük volt, mert egy helyre kerültek több mindenkivel, így barátokra tettek szert. Úgy kerültek Somorjára, hogy Csehországban megismerkedtek Töltésiékkel, akik meg Somorjaiak voltak, valamilyen úton módon komák lettek és ők javasolták nekik, hogy ha mindegy, hova kerülnek vissza, akkor jöjjenek Somorjára. Mivel mindenüket elveszítették, valóban “mindegy” volt, hova jönnek vissza. Somorján megvették a másik nagyszüleim házát a mostani Gazdasoron. A hetvenes évek vége felé költöztek el onnan, amikor lebontották a családi házakat az épülő lakótelep miatt és szövetkezeti lakásba költöztek a mi bejáratunkba.

 

Kettős ünnep: a nagyszülők az 50., gyermekeik a 25. házassági évfordulójukat ünneplik.

Nagyapáról azért van kevés emlékem, mert halk szavú ember volt és mindig dolgozott. Őt nem lehetett látni, reggel elment motorbiciklijével Kosariszkára az ottani szövetkezetbe, ahol gépészkovácsként dolgozott. Nyugdíjasként is valamit mindig csinálnia kellett, nem tudott ölbe tett kézzel ülni vagy csak élvezni a nyugdíjaséveket. Amikor idekerültek, a lakótelep környékét tették rendbe, fákat ültettek, rengeteg virágot, kiskertet alakítottak ki. Nagyapa amíg tudott a lakótelep körül dolgozott. Gyakran látogattuk őket. Mindig meghallgatott, nem az a típus volt, aki okít a világ nagy bölcsességeiről, hanem aki életével, tartásával ad példát. Azt már gyermekként is tudtam, hogy megbecsült és okos ember. Amikor a városban együtt mentünk, viselkedéséből, az emberek reakcióiból egyértelmű volt, hogy nem őssomorjaiakként tudott olyan tiszteletre szert tenni, amire kevesen. Az a fajta ember volt, akinek – korosztályához hasonlóan – nagyon fontos volt, hogy kifele is teljesítsen. Nem ül otthon tétlenük, hanem amíg lehet, működött és szolgált. Csukás Zsigmondnak sokat segített bármilyen dolgában, sokat járt vele családokat látogatni, szórványba vagy az akkor innen beszolgált Dunaszerdahelyre.

Nem volt olyan Istentisztelet, ahol ne lettek volna jelen nagyszüleim, együtt ment a család. Egyházi ünnepek otthoni megünneplésében nagymama volt az, aki mindent előkészített, irányított. Karácsonyfa előtt énekeltünk, imádkoztunk, erre tanítottak, ez természetes volt. Később aztán elég nagy vitákra emlékszem, amikor megnőttek a fiúk és bár mindegyik konfirmált, de a két fiatalabb nem gyakorolta a hitét. Én azt gondolom, hogy ez nekik rosszul esett. Az unokák konfirmáltak – nagymamának és nagypapának köszönhetően. Sőt, ez a magyarságtudatunk formálásában is fontos szerepet játszott. Az unokahúgaim nem mindegyike járt volna magyar iskolába, ha nincs a nagymama.

Császár Daniél fia, Császár Tibor (jobb oldalon a lelkész mellett), Czére Gyöngyi édesapjának konfirmációja. A lelkész Nt. Csukás Zsigmond.

Presbiterként mindezt átörökíteni nagy felelősség. Nagyszüleim olyan időben voltak élő tagjai a gyülekezetnek, amikor sokkal kevesebb eszközzel rendelkeztek, mint mi és nem volt kérdés, hogy a gyülekezet cselekvő tagjai legyenek-e. Kihívás is, hogy tudom – e megfelelőképpen képviselni azt, amilyennek őket láttam. Számomra a családom képviselete is fontos: nem vagyunk kevesen és ennek ellenére úgy érzem, nem igazán képviseltetjük úgy magunkat a gyülekezeti életben, ahogy megtehetnénk. Értük is helyt kell állnom.

 

Csukás Zsigmond munkája nyomán, Czére Gyöngyi elmondása alapján, Bucsuházy István

Levél 1915 Karácsonyán

 150 150 SREK

1915. december 25-én, orosz hadifogságban

Mindenütt jelenvaló Isten, kegyelmes Atyánk. Krisztus urunknak áldott születésén megilletődve, alázattal borulunk elődbe a Te nagy jóvoltodért, s porba omlunk mindnyájan a Te szent színed előtt s várjuk Uram a Te bíztató és bátorító szent lelkedet. Eljutottunk Mindenható atyánk a Te nagy jóvoltodból e szent ünnephez a mit oly epedve vár egész világ népe, az egész világ hazafia, a jelenlegi helyzetünkben is a Te bíztató szavad még nem hagyott el minket itt a távolban sem, bár messze az édes hazától messze a boldog családi hajléktól, de remélve, bízva várjuk szabadulásunk óráját, reszket szívünk ezen a szent napon, hogy most is ott kell szenvednünk az ellenség kezében, hol bitorolják érzelmeinket, holott mi szegény ártatlan vértanúk vagyunk hazánk oltárán, eszköze a kapitalista kapzsi telhetetlen vágyainak. Mi kik feláldoztuk elétünket hazánk megmentésére, gyermekeink, hitvesünk, szüleink, testvérünktől elszakítva itt fetrengtünk a tétlenség veszteglésben. Itt, hol nincs a ki bánatunkban megvigasztal, nincs, aki egy bátorító szót nyújt felénk, csak Te – Uram, Te vagy ki minket megmentesz a veszedelemből is s visszaadhatsz a mi édes hazánknak mi édes otthonunkba. Oda, hol most is talán a karácsonyfa alatt az édes anyát körülvéve összekulcsolt reszkető kezekkel ott vagytok gyermekeim, imádkoztok, könyörögtök, hogy a mennyei atya a ti Atyátokat vagy testvéreteket mielőbb hazasegítené a ti szeretetetek melegével bemelegített boldog hajlékba.

Óh hallgasd meg Uram könyörgésünket mindazoknak, akik a békéért könyörögnek hozzád, s ne engedj mér annyi vért folyni a csaták mezején, ne hagyd Uram mér oly soká szenvedni a hazák fiait, küld el a béke angyalát a világ hadakozó feleinek. A ma született Jézus a szeretet angyala változtassa ezt az iszonyú vérfürdőt az Ő isteni erejével egy új paradicsomra!

Teremts Uram békét, s ne hagyj minket elvesznünk hazánk igaz hű fiait. Gyámolítsad sebesült testvéreinket, erősítsd az elgyengülteket, kik a csatában megfogyatkoztak, bátorítsad azokat kik félnek, s bíztasd azokat, kik remélnek, továbbra aj édes és békés pihenést mindazoknak, akik hősi halált haltak, az Ő poraikból nőjön a béke – a szeretet virága, amely soha el nem hervadhat, ellenség lábai le nem tiporhatnak, továbbá a Te akaratod legyen mindenünkben a Jézus Krisztus által!

Ámen.

Id. Baráth Benjámin.